5. fejezet: Zahír
2009.04.21. 20:35
Ahogy beléptem az ajtón, apu mérges tekintetével találtam szemben magam.
- Merre járt kisasszony? – kérdezte haragosan
- Ne haragudj apu, hogy nem szóltam! Teljesen kiment a fejemből! – néztem rá bűnbánóan
- Hol voltál? És ki volt az a fiú? – az amúgy kedves szemei, most vészjóslóan csillogtak.
- Egy… ismerősöm. És csak sétálni voltunk a tónál. – magyarázkodtam zavartan.
- Sétálni? Motorral? Bajod lehetett volna! És különben is, honnan ismered? – nem értettem miért kell ennyire felfújni a dolgot.
- Igen, de nem történt semmi gond. És a múltkor találkoztam vele a Mc Donald’s-nál. – pislogtam nagyokat.
- Aha. Értem. És randizgattok? Vagy mi? – jaj, elég már a faggatózásból!
- Hát, ami azt illeti igen. És holnap is találkoznék vele. Persze, ha nem gond. – igyekeztem szépen nézni rá.
- Jó, nem gond. Végül is, négy hónap és tizennyolc leszel. De azért megismerném. Jó lenne tudni, hogy kivel töltöd az idődet. - mondta elgondolkozva.
- Ne haragudj apu, hogy nem szóltam! Teljesen kiment a fejemből! – néztem rá bűnbánóan
- Hol voltál? És ki volt az a fiú? – az amúgy kedves szemei, most vészjóslóan csillogtak.
- Egy… ismerősöm. És csak sétálni voltunk a tónál. – magyarázkodtam zavartan.
- Sétálni? Motorral? Bajod lehetett volna! És különben is, honnan ismered? – nem értettem miért kell ennyire felfújni a dolgot.
- Igen, de nem történt semmi gond. És a múltkor találkoztam vele a Mc Donald’s-nál. – pislogtam nagyokat.
- Aha. Értem. És randizgattok? Vagy mi? – jaj, elég már a faggatózásból!
- Hát, ami azt illeti igen. És holnap is találkoznék vele. Persze, ha nem gond. – igyekeztem szépen nézni rá.
- Jó, nem gond. Végül is, négy hónap és tizennyolc leszel. De azért megismerném. Jó lenne tudni, hogy kivel töltöd az idődet. - mondta elgondolkozva.
Mi ez a végül is négy hónap és tizennyolc leszek? Ha öt hónap lenne vissza, akkor nem engedné meg? Nem igazán értettem, de annyiban hagytam a dolgot.
- Rendben, köszi apu! Természetesen bemutatom neked. Viszont még nem hiszem, hogy olyan komoly a dolog… - végül is, tényleg nem volt az. Ki tudja, mit akar…
- De most megyek, lefekszem, ha nem bánod! – és már indultam is a lépcső felé.
- Oké, de nem vagy éhes?- kérdezte gondoskodva.
- Nem, már ettem. – mondtam neki visszafordulva.
- Áh, értem. Akkor jó éjt! – kihallatszott a hangjából, hogy nem hagyja nyugodni a dolog.
Biztos felébredtek benne az apai ösztönök és nem tudja, hogyan kellene kezelnie őket. Mondjuk megértem, nekem is új volt még ez a helyzet. Gondolok itt William kedvességére-, na meg közelségére.
- De most megyek, lefekszem, ha nem bánod! – és már indultam is a lépcső felé.
- Oké, de nem vagy éhes?- kérdezte gondoskodva.
- Nem, már ettem. – mondtam neki visszafordulva.
- Áh, értem. Akkor jó éjt! – kihallatszott a hangjából, hogy nem hagyja nyugodni a dolog.
Biztos felébredtek benne az apai ösztönök és nem tudja, hogyan kellene kezelnie őket. Mondjuk megértem, nekem is új volt még ez a helyzet. Gondolok itt William kedvességére-, na meg közelségére.
- Neked is, apu! – majd felmentem a szobámba.
Az óra kilencet ütött. Ideje lenne lemosni magamról a nap fáradalmait. Kimerülten álltam be a zuhany alá. Jól esett a bőrömnek a forró víz, viszont a takaróból áradó melegre most jobban vágytam. Gyorsan megtörölköztem, felöltöztem és bebújtam a puha ágyba. A gondolataim egyre csak William és a ma hallottak körül forogtak. És a sok fájó emlékről, anyuról. Az érzelmek hullámai, amit anyu elvesztése miatt éreztem, ma a szokásosabbnál is nagyobb intenzitással törtek rám. A halála óta nem gondoltam rá. Nem mertem rá gondolni, mert féltem, hogy összetörök. Ha mondhatjuk úgy, én gondoskodtam apuról, nem pedig ő rólam. Tudom, még csak egy kamasz voltam, de valószínűleg ha én nem lennék itt apunak, őt is jobban megviselte volna a dolog.
Ő egyedül a mosógépet sem tudta bekapcsolni, főző tudományáról meg csak annyit, hogy leginkább pizzát tudott készíteni. Természetesen rólam sem lehetett elmondani, hogy olyan nagy tapasztalattal rendelkeznék az ételkészítést illetően, de azért két év alatt már megtanultam egyet, s mást. Bár mostanában nem nagyon főztem neki, mivel vagy későn ért haza, amikor én már aludtam, vagy pedig én jöttem később, amire ő már evett valamit.
Régen anyu nagyon sok féle új étellel ált elő, különböző országok specialitásával kápráztatott el minket. Igazából nagyon szeretett főzni, megnyugtatta. De sajnos ma már nem teheti meg ezt…
Régen anyu nagyon sok féle új étellel ált elő, különböző országok specialitásával kápráztatott el minket. Igazából nagyon szeretett főzni, megnyugtatta. De sajnos ma már nem teheti meg ezt…
Az orvosok el akarták velünk hitetni, hogy agyvérzés okozta a halálát. Viszont én biztos voltam benne, hogy ez nem így történt. Természetesen senki nem hitt nekem, de ez cseppet sem zavart. A megérzéseimre hallgatva nem tágítottam az elképzelésemtől. Eddig is mindig figyeltem rájuk és utólag mindig kiderült, hogy helyesen tettem.
Ezen az éjjelen nagyon nem akaródzott elaludnom, ezért hát, hajnali egy óra körül úgy döntöttem, felkelek, és folytatom a félbe maradt történelem érettségi tételek megtanulását. Nem voltam fáradt, és jó ötletnek bizonyult. Legalább előrébb leszek-gondoltam. És addig sem gondolok Rá.
*A suliban négy tárgy volt a kötelező, plusz egy a választott. Ez a négy az angol, Amerika történelme, az amerikai kormány működése valamint a matematika voltak. Az általam választott tárgy pedig a marketing. Mondjuk örültem volna, hogyha a matekot kihagyják.
Három óra táján gondoltam, hogy ideje lenne aludni is egy kicsit, mert másnap reggel használhatatlan leszek. Lefeküdtem, és rögtön elnyomott az álom.
Megint álmodtam. Williammel voltam egy nagy házban. Most kivételesen nem az a kastély volt. Egy hatalmas nappali terült el a szemünk előtt, mi pedig a benne levő kanapén ültünk. Rajtunk kívül nem tartózkodott más a házban.
Közel ültünk egymáshoz, William pedig a kezemet fogta. Odahajolt hozzám és a fülembe suttogott.
- Szeretlek! – szinte suttogta a szavakat, és a lehelete a fülemet csiklandozta. Őrjítő volt. A vágy, amivel csókjai után sóvárogtam, megszédített.
- Én is szeretlek! Mindennél jobban! – szintén suttogtam, kár lett volna megtörni a csend varázsát.
Megelőzött. Olyan hevesen érintette meg ajkával az enyémet, hogy levegőt sem volt időm venni. Nem hallottam a gondolataimat, csak a pillanatnak éltem. Annak, hogy velem van, hogy engem csókol, engem ölel. Pár perccel később már hanyatt feküdtem, ő pedig rajtam egyensúlyozott. Görcsösen túrtam a hajába, és húztam az arcát az enyém felé. Többet és többet akartam belőle!
- Én is szeretlek! Mindennél jobban! – szintén suttogtam, kár lett volna megtörni a csend varázsát.
Megelőzött. Olyan hevesen érintette meg ajkával az enyémet, hogy levegőt sem volt időm venni. Nem hallottam a gondolataimat, csak a pillanatnak éltem. Annak, hogy velem van, hogy engem csókol, engem ölel. Pár perccel később már hanyatt feküdtem, ő pedig rajtam egyensúlyozott. Görcsösen túrtam a hajába, és húztam az arcát az enyém felé. Többet és többet akartam belőle!
A gyönyörnek az ébresztőóra hangos csipogása vetett véget. Erőtlenül nyitottam ki a szemeimet és pillantottam az órára. Fél hét volt. Mennyi mindent megadtam volna azért, hogy ne keljen felébrednem! De fel kellett, és ha most nem kecmergek ki az ágyból, akkor ma már nem is fogok. Ezért hát erőt vettem magamon, és a fürdőbe mentem. Rendbe szedtem magam, felöltöztem, majd mivel eszembe jutott, hogy este nem pakoltam el a könyveimet, ezért azt is megtettem.
Lementem a konyhába és csodák csodájára találtam a hűtőben egy doboz energiaitalt, így ezzel helyettesítettem a kávét. Apu már nem volt itthon, így kimentem, bezártam az ajtót majd beültem a Hondába és elindultam a suli felé. Elég zavarodott voltam, mondjuk, nem is csodálom. És ez az álom… eléggé kimerített.
Gondolataim közepette gurultam be a suli parkolójába. Tom is épp akkor érkezett meg, amikor kiszálltam az autóból. Megvártam, nem akartam illetlennek tűnni… Végül is, hálás voltam neki. Legalább ő foglalkozott velem.
- Hello Tom! Mi újság? – kérdeztem tőle mosolyogva.
- Szia Winn! Semmi, már megint egy ilyen reggel. Alig aludtam valamit… mondjuk az én bajom. Kissé sokáig játszottam. – tényleg elég szétesettnek tűnt.
- Jaj, Tom! Már megint? Te már függő vagy, remélem, tudod! - mondtam nevetve. – Le kéne szoknod!
- Jól van, azért még is jobb mintha mondjuk drogfüggő lennék… - elindultunk a termünk felé.
- Igen ebben igazad van. De akkor is! Te már nem kocka vagy, hanem téglalap! – mondtam neki vihogva. Nagyon jó kedvem volt.
- Jól van, ne szekálj már! – pufogása közepette léptünk be a terembe.
- Szia Winn! Semmi, már megint egy ilyen reggel. Alig aludtam valamit… mondjuk az én bajom. Kissé sokáig játszottam. – tényleg elég szétesettnek tűnt.
- Jaj, Tom! Már megint? Te már függő vagy, remélem, tudod! - mondtam nevetve. – Le kéne szoknod!
- Jól van, azért még is jobb mintha mondjuk drogfüggő lennék… - elindultunk a termünk felé.
- Igen ebben igazad van. De akkor is! Te már nem kocka vagy, hanem téglalap! – mondtam neki vihogva. Nagyon jó kedvem volt.
- Jól van, ne szekálj már! – pufogása közepette léptünk be a terembe.
Történelem óránk volt. Ezt az órát kivételesen szerettem. Kevés olyan dolog volt, ami a sulihoz kapcsolódott és azt mondtam rá, hogy szeretem. Az óra lassú ütemben telt, igyekeztem odafigyelni. Ha nem épp a feladatra koncentráltam, akkor azon gondolkoztam, hogy mit is kéne felvennem erre a mai… randira. Végül úgy döntöttem, hogy maradok ebben az összeállításban, mivel nem hiszem, hogy lesz időm átöltözni. A szokásos farmer, póló, tornacipő. Tudom, nem a leg nőiesebb ruhadarabok, de legalább kényelmes. Mondjuk azért illett volna már elmennem vásárolni is, mivel elég régen volt megújítva a ruhatáram.
Kicsengettek, és Tommal együtt elindultunk kifelé. Lementünk a büfébe, mert elég éhes voltam. Vettem magamnak egy szendvicset és egy üveg ásványvizet.
Második óránk marketing volt. Tom is ezt választotta anno. Feladatokat oldottunk meg, úgyhogy nem sok energiát vett igénybe.
És így ment ez egész nap. Unalmasan, de legalább a jó kedvem nem szállt el. Negyed órás késéssel, negyed háromkor engedtek ki minket a purgatóriumból. Végre! Egész nap a délutánt vártam…
Elköszöntem Tomtól, beszálltam a kocsiba, és mint az őrült, úgy nyomtam a gázpedált egészen hazáig. Nem kevesebb, mint 10 perc alatt otthon is voltam.
Elköszöntem Tomtól, beszálltam a kocsiba, és mint az őrült, úgy nyomtam a gázpedált egészen hazáig. Nem kevesebb, mint 10 perc alatt otthon is voltam.
Meglepetten láttam, hogy a fekete motor ott áll a felhajtónkon. És a Fiat is. Mi ez? Apu előbb végzett? És William minek van itt ilyenkor? Még lenne fél óra a találkozóig! Idegesen kászálódtam ki, majd léptem be a házba. Hangokat hallottam a nappaliból. Mit hangokat, nevetéseket. Ennyire jól összebarátkoztak?
- Óh, úgy hallom meg jött Winnie! Kicsim, te vagy az? – kiabált oda nekem apu.
- Igen, én vagyok, ki más lenne… - mondtam morogva. Se perc alatt elszállt a jó kedvem. Legszívesebben elfutottam volna. Nem értettem én ezt az egészet. Hiszen nem is komoly, ami köztünk van., gondoltam. Legalábbis… nem tudom. Az persze egy dolog, hogy amikor Vele voltam, csak ő létezett és teljesen ki tudtam zárni a külvilágot. Ha nem volt velem, akkor pedig szinte fojtogató volt a hiánya. De nem hinném, hogy neki is ennyit jelentek, mint ő nekem. De a kérdés: mit érzek iránta? Nem lehetek belé szerelmes, az abszurd lenne. Hiszen alig ismerem. Vagyis nem, de mindegy. De akkor is! Ez nevetséges…
- Igen, én vagyok, ki más lenne… - mondtam morogva. Se perc alatt elszállt a jó kedvem. Legszívesebben elfutottam volna. Nem értettem én ezt az egészet. Hiszen nem is komoly, ami köztünk van., gondoltam. Legalábbis… nem tudom. Az persze egy dolog, hogy amikor Vele voltam, csak ő létezett és teljesen ki tudtam zárni a külvilágot. Ha nem volt velem, akkor pedig szinte fojtogató volt a hiánya. De nem hinném, hogy neki is ennyit jelentek, mint ő nekem. De a kérdés: mit érzek iránta? Nem lehetek belé szerelmes, az abszurd lenne. Hiszen alig ismerem. Vagyis nem, de mindegy. De akkor is! Ez nevetséges…
Bementem a nappaliba, hogy üdvözöljem őket.
- Szia apu, szia William. Nem úgy volt, hogy háromra jössz? És te, apu, hogyhogy ilyen korán itthon vagy?
- Ma nem mentem dolgozni, reggel is csak bevásárolni voltam. – ő, bevásárolni? Na, ez is újdonságnak számított.
- Szia Winnie! Én pedig erre jártam és láttam, hogy itthon van apukád. Gondoltam beköszönök… - nézett rám azokkal a gyönyörű szemeivel. – Remélem nem bánod! – kérdezte olyan hanggal, mintha valami bűnt követett volna el. Nem tudtam rá haragudni.
- Nem, dehogy baj. Bekapok bár falatot… aztán ha gondolod, megmutatom a házat. – nem mintha olyan sok dolgot kellett volna mutogatni.
- Rendben! Kimegyek veled a konyhába. – majd felállt és utánam jött.
- Ma nem mentem dolgozni, reggel is csak bevásárolni voltam. – ő, bevásárolni? Na, ez is újdonságnak számított.
- Szia Winnie! Én pedig erre jártam és láttam, hogy itthon van apukád. Gondoltam beköszönök… - nézett rám azokkal a gyönyörű szemeivel. – Remélem nem bánod! – kérdezte olyan hanggal, mintha valami bűnt követett volna el. Nem tudtam rá haragudni.
- Nem, dehogy baj. Bekapok bár falatot… aztán ha gondolod, megmutatom a házat. – nem mintha olyan sok dolgot kellett volna mutogatni.
- Rendben! Kimegyek veled a konyhába. – majd felállt és utánam jött.
Rántottát sütöttem magamnak. Ez elég gyorsan megvolt és nem kellett vele sokat piszmogni. Miközben ettem, William beszélt hozzám.
- Hogy aludtál? – kérdezte csillogó tekintettel. Jobban tette volna, ha nem teszi fel, mert így megint eszembe jutott az álmom, és hihetetlenül zavarban voltam. Vagyis inkább szégyelltem magam.
- Öhm, jól és te? – elég szűkszavú válasz, de hát mit mondhattam volna.
- Én is. Bár sok időbe telt mire elaludtam. – mondta elgondolkozva.
- Igazán? És miért? – ekkor már a tányért mosogattam.
- Hát… te jártál a fejemben. – a villa hangos csörömpöléssel esett bele a mosogatóba. Pár perc után megfordultam és ezt mondtam.
- Körbevezetlek. Bár… nem nagyon van mit nézni. Itt a konyha, ott a nappali. Az emeleten pedig az én szobám… felviszem a táskámat. – elég idiótának tűnhettem.
Én ajánlottam fel neki, hogy körbevezetem, erre most ennyivel lerendezem?!
- Felkísérlek. – mosolygott.
- Öhm, jól és te? – elég szűkszavú válasz, de hát mit mondhattam volna.
- Én is. Bár sok időbe telt mire elaludtam. – mondta elgondolkozva.
- Igazán? És miért? – ekkor már a tányért mosogattam.
- Hát… te jártál a fejemben. – a villa hangos csörömpöléssel esett bele a mosogatóba. Pár perc után megfordultam és ezt mondtam.
- Körbevezetlek. Bár… nem nagyon van mit nézni. Itt a konyha, ott a nappali. Az emeleten pedig az én szobám… felviszem a táskámat. – elég idiótának tűnhettem.
Én ajánlottam fel neki, hogy körbevezetem, erre most ennyivel lerendezem?!
- Felkísérlek. – mosolygott.
Elég feszengve éreztem magam. Nem tudtam mit kellene tennem. Ledobtam a cuccomat.
- Ülj le nyugodtan. Elég rossz vendéglátó vagyok, nem sűrűn jönnek hozzám. – néztem rá zavaros tekintettel, miközben leült az ágyra. Odamentem mellé.
- Semmi gond. – még mindig mosolygott. – Merre menjünk? Vagy maradjunk itt nálatok? – na, most kutyaszorítóba kerültem.
- Semmi gond. – még mindig mosolygott. – Merre menjünk? Vagy maradjunk itt nálatok? – na, most kutyaszorítóba kerültem.
Igazából semmi kedvem nem volt kimozdulni, csak vele akartam lenni. Viszont ha itt maradunk ketten… hát, annak nem tudom mi lesz a vége. Bár, nem tudhattam, hogy ő egyáltalán vonzódik e hozzám…
- Hát jó, ha nem mondasz semmit, akkor én azt javaslom, hogy menjünk el sétálni. Van kedved? – úgy láttam nagyon jó kedve van, mert a mosoly még mindig ott táncolt az arcán.
- Igen, jó ötlet. – kissé zavarban voltam. – Viszont akkor a motorral mi lesz?
- Szerintem hagyjuk itt. Aztán majd visszajövök érte. Ha úgy jó.
- Rendben van. – felkaptam az övtáskámat és ellenőriztem, hogy van-e benne némi pénz. Miután meggyőződtem róla, hogy van még egy kevés tartalékom, Williamet a lépcső felé tereltem.
- Igen, jó ötlet. – kissé zavarban voltam. – Viszont akkor a motorral mi lesz?
- Szerintem hagyjuk itt. Aztán majd visszajövök érte. Ha úgy jó.
- Rendben van. – felkaptam az övtáskámat és ellenőriztem, hogy van-e benne némi pénz. Miután meggyőződtem róla, hogy van még egy kevés tartalékom, Williamet a lépcső felé tereltem.
Lementünk a földszintre és beköszöntünk apunak.
- Apu, elmentünk! William itt hagyja a motorját. Betoljuk a garázsba.
- Oké, mikor jössz? – úgy kezel, mint egy kislányt…
- Nem tudom, majd jövök! – mondtam egy kicsit ingerült hanggal. William köhintett egyet mellettem, hogy nevetését leplezze.
- Viszlát, Mr. Morten! – apu biztos meg van elégedve az udvariaskodásával.
- Hello William! Szólíts csak Ben-nek. – igen, tényleg meg volt elégedve vele.
- Oké, mikor jössz? – úgy kezel, mint egy kislányt…
- Nem tudom, majd jövök! – mondtam egy kicsit ingerült hanggal. William köhintett egyet mellettem, hogy nevetését leplezze.
- Viszlát, Mr. Morten! – apu biztos meg van elégedve az udvariaskodásával.
- Hello William! Szólíts csak Ben-nek. – igen, tényleg meg volt elégedve vele.
Illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót. A Hondáját betoltuk a garázsba, a kulcsot pedig zsebre vágtam. Ahogy kiértünk a szabadba, egészen belelkesedtem William ötlete iránt. Szükségem volt a levegőre, hogy kiszellőzzön a fejem. Az utcánk végén kellett jobbra kanyarodni, majd onnan már nem közel a belváros. Nem volt rossz környék, de nem is a szívem csücske. Az még mindig Angliában volt.
- Mire gondolsz? – kérdezte váratlanul.
- Hiányzik Anglia. – mondtam neki teljesen őszintén.
- Ó! De gondolom, tervezed, hogy visszamész. – ezt is inkább kijelentette, mint kérdezte.
- Hát, eddig úgy terveztem… - elég halkan mondtam azt, hogy eddig.
- Hiányzik Anglia. – mondtam neki teljesen őszintén.
- Ó! De gondolom, tervezed, hogy visszamész. – ezt is inkább kijelentette, mint kérdezte.
- Hát, eddig úgy terveztem… - elég halkan mondtam azt, hogy eddig.
Nem akartam, hogy tudja, mit érzek. Nem kellett, hogy azt higgye, szerelmes vagyok. Nem akartam az lenni.
- Te hol születtél? – kérdeztem gyorsan, mielőtt még elkezdtük volna boncolgatni a témát.
- Londonban. Viszont 6 éves koromban ideköltöztünk Chicagoba. Ám a gimnáziumot Londonban kezdtem és fejeztem be. És nekem is hiányzik. Tudom, mit érzel. – dehogy tudja. Na, jó, talán még is. Sorstársak vagyunk.
- Londonban. Viszont 6 éves koromban ideköltöztünk Chicagoba. Ám a gimnáziumot Londonban kezdtem és fejeztem be. És nekem is hiányzik. Tudom, mit érzel. – dehogy tudja. Na, jó, talán még is. Sorstársak vagyunk.
A beszélgetést már egy cukrászda teraszán folytattuk.
- Kérsz egy fagyit? – kérdezte mosolyogva. Hm, miért is ne.
- Igen, köszi. – oda mentünk ahol a fagylaltok voltak.
- Egy csokit, egy citromot és egy sárgabarackot kérek kehelybe. – és már szedte is ki a kis ládából az ínycsiklandó édességet.
- Önnek? – kérdezte Williamtől, miután kiszolgált engem.
- Én is egy csokit, egy vaníliát, és egy puncsot kérek. Szintén kehelyben.
- Igen, köszi. – oda mentünk ahol a fagylaltok voltak.
- Egy csokit, egy citromot és egy sárgabarackot kérek kehelybe. – és már szedte is ki a kis ládából az ínycsiklandó édességet.
- Önnek? – kérdezte Williamtől, miután kiszolgált engem.
- Én is egy csokit, egy vaníliát, és egy puncsot kérek. Szintén kehelyben.
Mihelyst Ő is megkapta az adagját, kiültünk a verandára. Igaz, nem volt a legjobb idő a fagyizáshoz, hiszen február volt, azonban még is jól esett. És nem volt olyan hideg sem.
- Milyen napod volt? – kérdeztem tőle. Eddig mindig ő kezdeményezte a beszélgetést, illene nekem is kérdezni tőle.
- Unalmas. Otthon voltam és olvastam. Jaredék pedig az erdőt járták. Mániájukká vált. – vonta össze a szemöldökét.
- Miért? – kíváncsiságom hajtott előre a kérdezz feleletben.
- Tudod, attól félnek, hogy esetleg megtámadhatnak minket vagy valami ilyesmi. A fent maradt Denevy tagok… viszont én kétlem. – úgy tűnt, bosszantja a dolog. Bizonyára nem akarta, hogy végül beigazolódjon Jonathanék óvatossága.
- Áh, értem. – ennyit tudtam csak mondani.
- Unalmas. Otthon voltam és olvastam. Jaredék pedig az erdőt járták. Mániájukká vált. – vonta össze a szemöldökét.
- Miért? – kíváncsiságom hajtott előre a kérdezz feleletben.
- Tudod, attól félnek, hogy esetleg megtámadhatnak minket vagy valami ilyesmi. A fent maradt Denevy tagok… viszont én kétlem. – úgy tűnt, bosszantja a dolog. Bizonyára nem akarta, hogy végül beigazolódjon Jonathanék óvatossága.
- Áh, értem. – ennyit tudtam csak mondani.
A lénye túlságosan elvonta a figyelmemet a hallottakról. Ma még a szokásosabbnál is jobban nézett ki. Ha egyáltalán lehet ilyet mondani. Egy fekete ing volt rajta, ami nem volt teljesen begombolva és hozzá egy farmert viselt. Nem fázik? – merült fel bennem a kérdés. Jó, mondjuk én sem voltam valami rétegesen felöltözve, de legalább rajtam van kabát-gondoltam.
- Nem fázol? – bukott ki belőlem.
- Nem, miért te igen? – kérdezte aggódó arccal.
- Nem, nem azért. Csak mert… nem vagy valami melegen felöltözve… - óh, ennél érdektelenebb témát, már fel sem tudtál volna hozni! De ő megmosolyogta a dolgot.
- Általában nem fázom. Neked milyen napod volt? – ej ha, gyorsan terelődik a téma. Nem baj, legalább tudunk miről beszélgetni.
- Hm, nem volt rossz. Bár a suliban semmi érdekes nem történt, de azért elvoltam. – kissé zavarban voltam, mivel a nap nagy részében Rá gondoltam…
- Hát igen, nem sok újat tudnak mondani. – vigyorgott rám. Én kiöltöttem rá a nyelvemet, mint egy ötéves kislány. Áh!
- Mikor van kedved eljönni hozzánk? – érdeklődött. Hozzájuk? Huh. Hát ez váratlanul ért. Nem hittem, hogy ennyire… komoly a dolog. Na nem mintha bántam volna.
- Öhm, hozzátok. Ez mit takar pontosan? – kíváncsiskodtam. Végül is, nem tudhattam kivel él együtt. Talán szüleivel…
-A szüleimmel élek. – mosolygott.
- Nem, miért te igen? – kérdezte aggódó arccal.
- Nem, nem azért. Csak mert… nem vagy valami melegen felöltözve… - óh, ennél érdektelenebb témát, már fel sem tudtál volna hozni! De ő megmosolyogta a dolgot.
- Általában nem fázom. Neked milyen napod volt? – ej ha, gyorsan terelődik a téma. Nem baj, legalább tudunk miről beszélgetni.
- Hm, nem volt rossz. Bár a suliban semmi érdekes nem történt, de azért elvoltam. – kissé zavarban voltam, mivel a nap nagy részében Rá gondoltam…
- Hát igen, nem sok újat tudnak mondani. – vigyorgott rám. Én kiöltöttem rá a nyelvemet, mint egy ötéves kislány. Áh!
- Mikor van kedved eljönni hozzánk? – érdeklődött. Hozzájuk? Huh. Hát ez váratlanul ért. Nem hittem, hogy ennyire… komoly a dolog. Na nem mintha bántam volna.
- Öhm, hozzátok. Ez mit takar pontosan? – kíváncsiskodtam. Végül is, nem tudhattam kivel él együtt. Talán szüleivel…
-A szüleimmel élek. – mosolygott.
Ezt nem értettem. Azt mondta, hogy csak négyen tagjai a csoportnak. Viszont ha a szülei még éltek, akkor nekik is hozzájuk kellett tartozniuk. Legalábbis… vaslogikával így következtettem.
- De, ha a szüleiddel élsz, akkor ők miért nem tagjai a rendnek? Mármint úgy értem, hogy azt mondtad, hogy csak négyen. Viszont akkor apukádnak is bent kéne lennie, mivel Ő is Godwin… - értetlenkedtem.
- Látom, minden részletre figyelsz. De örülök neki! – kacsintott rám. – Apukám átadta nekem a stafétabotot 5 éve. Úgy gondolta, hogy jobb lesz, ha én veszem át a helyét. Meg hát ő egész életét ennek szentelte, h mondhatjuk így. És szerintem kicsit elege lett belőle. – megértést sugárzott az arca.
- Látom, minden részletre figyelsz. De örülök neki! – kacsintott rám. – Apukám átadta nekem a stafétabotot 5 éve. Úgy gondolta, hogy jobb lesz, ha én veszem át a helyét. Meg hát ő egész életét ennek szentelte, h mondhatjuk így. És szerintem kicsit elege lett belőle. – megértést sugárzott az arca.
Érthető volt a dolog, nekem sem lenne sok kedvem az egész életemet egy kulcs őrzésére fordítani. pedig úgy látszik, ez vár rám.
- És neked ez nem teher? Nincs eleged belőle. – faggadtam tovább.
- Egyelőre nincs. Végül is, nem sok mindent kellett csinálnunk, szóval nem megerőltető.
- És neked ez nem teher? Nincs eleged belőle. – faggadtam tovább.
- Egyelőre nincs. Végül is, nem sok mindent kellett csinálnunk, szóval nem megerőltető.
A kelyhek kiürültek, mi pedig kimentünk a cukrászdából. Most egy másik útvonalon indultunk el. Hosszabb volt, mint az, amelyiken jöttünk. De a beszélgetés tovább folytatódott.
- Ott tartottunk, hogy lenne-e kedved megismerkedni a szüleimmel? – ó tényleg. Igazából volt, csak furcsa ez az egész. Tudom, mindenben keresek valami kivetnivalót. Pedig nem ez volt a célom, de nekem még teljesen újak ezek a dolgok. Sosem voltam… szerelmes. És nem volt kapcsolatom sem. Nem akartam csalódni.
Tudtam, hogyha egyszer Williammel szorosabbra fűzzük a szálakat, akkor én ott elveszek. Teljesen átadom magam a szerelem által keltett érzésnek, és attól féltem, hogy végül belefulladok.
- Szívesen találkozom velük! – a tudatalattim nem fontolgatta olyan sokáig a dolgot, mint szerettem volna. Kösz szépen, gondoltam magamban.
- Ennek örülök! Akkor majd még beszélünk róla. Ők is nagyon szeretnének megismerni! – szóval már tudnak rólam.
- Tudnak rólam? – ismételtem meg.
- Igen. Anyukádat is ismerték. – persze, nem volt meglepő.
- Ennek örülök! Akkor majd még beszélünk róla. Ők is nagyon szeretnének megismerni! – szóval már tudnak rólam.
- Tudnak rólam? – ismételtem meg.
- Igen. Anyukádat is ismerték. – persze, nem volt meglepő.
Erre nem tudtam mit reagálni. Mostanában túl sokat került elő anyu. Nem nagyon szoktam rá gondolni, mert nem akartam érezni a fájdalmat, amit a hiánya okozott.
Egészen a házunkig némán ballagtunk egymás mellett. Azon tanakodtam, be hívjam-e? Apu kocsija nem volt otthon. Ahogy megállt előttem valami különös érzés kerített hatalmába. Olyan, amilyet eddig még nem éreztem. Azok a szemek… az a száj. És ez a nézés. Végül úgy döntöttem, miért is ne.
Egészen a házunkig némán ballagtunk egymás mellett. Azon tanakodtam, be hívjam-e? Apu kocsija nem volt otthon. Ahogy megállt előttem valami különös érzés kerített hatalmába. Olyan, amilyet eddig még nem éreztem. Azok a szemek… az a száj. És ez a nézés. Végül úgy döntöttem, miért is ne.
- Van kedved bejönni? - kérdeztem egy kicsit kacér hangon. Esküszöm, hogy nem így akartam. Csak egy ártatlan kérdés volt…
- Igen, örömmel. – olyan mosolyt villantott rám, hogy azt hittem elalélok. Lehet, hogy neki is ugyan az járt a fejében, ami nekem? A remény halvány lángja villant fel előttem.
- Igen, örömmel. – olyan mosolyt villantott rám, hogy azt hittem elalélok. Lehet, hogy neki is ugyan az járt a fejében, ami nekem? A remény halvány lángja villant fel előttem.
És innen hogyan tovább? Most ha felmegyünk a szobámba… az tényleg elég kihívó. Még a végén félreérti. A csendnek ő vetett véget.
- Felmehetünk vagy itt fogunk álldogálni? – kérdezte vigyorogva. Hát nem volt szemérmes. Feltalálta magát.
Elindultunk az emeletre, majd be a szobámba. Leültünk az ágyra egymással szemben, törökülésben.
És innentől végem volt. A szikrák csak úgy pattogtak körülöttünk. A szemeiben láttam visszatükröződni a tekintetemet, ami vágyról árulkodott. Jobban kéne lepleznem az érzelmeimet. Viszont ami ennél is meglepőbb volt az az, hogy róla is azt olvastam le. Muszáj valamit csinálnom, mert ez így megőrjít!
- Pillanat és jövök! – pattantam fel, és a fürdő felé mentem.
- Rendben. – jött a válasz. Olyan hangja volt, mint aki most ébredt fel egy álomból.
- Rendben. – jött a válasz. Olyan hangja volt, mint aki most ébredt fel egy álomból.
Megmostam az arcomat hideg vízzel, majd belenéztem a tükörbe. Szedd össze magad, Winnie! Igazából, nem érdemes menekülni az érzéseim elől. Ha akarnak úgy is megtalálnak. És, valljuk be, hogy most ez történt. Megtaláltak, de elég rendesen.
Visszamentem a szobámba. William még mindig úgy ült ott, ahogy eddig. Leültem mellé.
- Mire gondolsz? – most én tettem fel neki azt a kérdést, amit ő nekem a délután folyamán.
- Öhm, semmire. – ilyennek sem láttam még. Zavart volt,. Vagy inkább csak óvatos?
Egyre közelebb mentem hozzá, ő pedig megfogta a kezemet. Hirtelen nagyon melegem lett. Ez őrület.
- Azt hiszem, jobb, ha most megyek. – szerintem is, mert különben… beleborzongtam a gondolatba. Természetesen nem a félelem hatására.
- Ahogy gondolod. – indultunk el az ajtó felé.
- Szombaton van kedved eljönni hozzánk? – hm, szombat. Oké.
- Igen, van. – mondtam mosolyogva.
- Kitűnő. Akkor itt vagyok érted mondjuk délután kettőkor. Az megfelel? – bólintottam. Kiléptünk az ajtón, és kinyitottam a garázsajtót. Apu még mindig nem volt itthon. Hova mehetett?
- Öhm, semmire. – ilyennek sem láttam még. Zavart volt,. Vagy inkább csak óvatos?
Egyre közelebb mentem hozzá, ő pedig megfogta a kezemet. Hirtelen nagyon melegem lett. Ez őrület.
- Azt hiszem, jobb, ha most megyek. – szerintem is, mert különben… beleborzongtam a gondolatba. Természetesen nem a félelem hatására.
- Ahogy gondolod. – indultunk el az ajtó felé.
- Szombaton van kedved eljönni hozzánk? – hm, szombat. Oké.
- Igen, van. – mondtam mosolyogva.
- Kitűnő. Akkor itt vagyok érted mondjuk délután kettőkor. Az megfelel? – bólintottam. Kiléptünk az ajtón, és kinyitottam a garázsajtót. Apu még mindig nem volt itthon. Hova mehetett?
- Akkor szombaton! – köszönt el, majd egy csókot nyomott a homlokomra. A hideg futkosott rajtam.
Felszállt a motorjára és én csak bámultam utána. Nem értettem, hogy lehet valaki ennyire tökéletes. Legalább is számomra az volt. Ő volt az Igazi.
*A félreértések elkerülése végett, úgy gondoltam, jobb lesz, ha leírom a következőt J Amerikában csak három tantárgy volt kötelező. A fent említettekben a matek nincs benne, de mivel az első fejezetben is tettem róla említést, ezért nem akartam már változtatni rajta. Valamint az érettségivel kapcsolatban annyit, hogy utólag utánanéztem, és kiderült, hogy náluk nincs érettségi. Csak egy bizonyítványt kapnak év végén, a tanulmányi eredményükről. De ezt is az előbb említett okok miatt nem akartam megváltoztatni. Majd ha könyv esélyes lesz, akkor kijavítom! :D Remélem senkit nem zavarnak ezek az apróságok!
/És egy megjegyzés a címhez! A Zahir arabul ezt jelenti: látható, jelenlévő valami, amit nem lehet nem észrevenni. Valami vagy valaki, akivel ha egyszer kapcsolatba kerülünk, lassacskán elárasztja az elménket, míg végül már semmi másra nem tudunk gondolni. Ez lehet szentség vagy őrült. - by Sunbeam. /
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://mist.blog.hu/api/trackback/id/tr381078795
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kismógesz 2009.04.21. 21:13:40
Jajj ez nagyon tetszett :) nagyon jó lett :)Gratulálok! :D hmm melyik fejezetben lesz majd az 1. csók? :D:P
sunbeam10 (törölt) 2009.04.21. 21:50:22
hi sunshine! köszönöm, hogy feltüntettél a címmel kapcsolatban :D :P nekem ez is tetszett, bár hiányzik az igazi izgalom XD na pusz
niccky 2009.04.23. 17:44:28
szijja. nah én nemrég olvastam el az egészet egyben és nagyon tetszik :) nagyon jól írsz, csak gratulálni tudok :):) várom a folytatást, remélem minél előbb felrakod :):) addig is csak így tovább
pusszi
pusszi
Fairy Tale 2009.04.23. 18:13:30
@niccky: Szia! :)
Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet :) Hát a folytatást nem tudom mikor írom meg, még nem álltam neki. De igyekszem :)
puszi
Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet :) Hát a folytatást nem tudom mikor írom meg, még nem álltam neki. De igyekszem :)
puszi
Fairy Tale 2009.04.23. 18:14:17
@sunbeam10: Nincs mit :P Az igazi izgalom majd jön :D ne aggódj... később nem fogod hiányolni :P
Kommentek