7. fejezet: Valaminek a kezdete
2009.05.06. 21:33
Földbe gyökerezett lábakkal álltam a hatalmas helyiség közepén. Rettentő kíváncsi és izgatott voltam, hogy végre mindent megtudhatok anyu múltjáról. Viszont féltem is, leginkább a csalódástól. Tartottam tőle, hogy összeomlik a róla kialakított kép, ami felejthetetlenné tette őt, és a gyerekkoromat egyaránt. Miután végigfuttattam a tekintetem az első soron, felemeltem a fejem.
William megszorította a kezemet és a szemembe nézett.
- Nem muszáj most elolvasnod, ha nem akarod.
Ami azt illeti, nem lett volna szerencsés, ha a szülei is tanúi lesznek az esetleges kiborulásomnak. Feléjük fordultam.
- Nem haragudnának, ha William hazavinne?
- Természetesen nem. De remélem, még eljössz hozzánk!- válaszolt Emily és láttam rajta, hogy ő nem csak reméli, de tudja is, hogy hamarosan látjuk egymást.
- Rendben! Örülök, hogy megismertem Önöket! – mondtam udvariasan.
- Kérlek, Winnie, tegezz minket! Nem érezzük még magunkat olyan öregnek. - kacsintott rám.
- Köszönöm. Akkor, sziasztok! – Williammel elindultunk az ajtó felé.
- Természetesen nem. De remélem, még eljössz hozzánk!- válaszolt Emily és láttam rajta, hogy ő nem csak reméli, de tudja is, hogy hamarosan látjuk egymást.
- Rendben! Örülök, hogy megismertem Önöket! – mondtam udvariasan.
- Kérlek, Winnie, tegezz minket! Nem érezzük még magunkat olyan öregnek. - kacsintott rám.
- Köszönöm. Akkor, sziasztok! – Williammel elindultunk az ajtó felé.
Arthur még akkor is szótlanul állt a lépcsőn, amikor kiléptünk a szabadba. Automatikusan a motor felé mentünk. Felpattantunk, majd húsz perc elteltével már a házunk előtt álltunk. Azon tűnődtem, mi lenne a legjobb. Behívjam, hogy legyen valaki mellettem, amikor szembesülök a sorsommal - vagyis a sorsom azon részével, amiről még nem tudtam- vagy inkább jobb lenne egyedül végigcsinálni? Gyors tanakodás után, az utolsó mellett döntöttem.
- Minden rendben? – kérdezte William miközben a tekintetem fürkészte.
- Igen, persze, jól vagyok – egyelőre, de ezt már nem tettem hozzá. Nem akartam, hogy feleslegesen aggódjon…
- Gondolom, egyedül akarsz lenni, de légy szíves hívj fel, ha elolvastad. Itt a számom, e-nélkül nehéz lenne. – egy papír fecnit adott a kezembe.
- Jó, majd hívlak. Jól éreztem ma magam. – mosolyogtam rá.
- Én még annál is jobban. – odahajolt hozzám és egy csókot nyomott ajkaimra. Nem tudtam róla, hogy asztmás lennék, most még is levegőért küzdöttem.
- Igen, persze, jól vagyok – egyelőre, de ezt már nem tettem hozzá. Nem akartam, hogy feleslegesen aggódjon…
- Gondolom, egyedül akarsz lenni, de légy szíves hívj fel, ha elolvastad. Itt a számom, e-nélkül nehéz lenne. – egy papír fecnit adott a kezembe.
- Jó, majd hívlak. Jól éreztem ma magam. – mosolyogtam rá.
- Én még annál is jobban. – odahajolt hozzám és egy csókot nyomott ajkaimra. Nem tudtam róla, hogy asztmás lennék, most még is levegőért küzdöttem.
- Majd hívj. – mondta, miután nagy nehezen elengedtük egymást.
- Rendben. Szia! – a motor felmordult, az eső csöpögni kezdett, én pedig besiettem a házba. Ennyit a verőfényes napsütésről, gondoltam savanyúan.
- Rendben. Szia! – a motor felmordult, az eső csöpögni kezdett, én pedig besiettem a házba. Ennyit a verőfényes napsütésről, gondoltam savanyúan.
Mivel nem voltam éhes, ezért egyenesen a szobámba mentem. Ledőltem az ágyba és az agyam kattogni kezdett. Rengeteg dolog volt, amit át kellett gondolnom. Először is, Ő meg én. Akkor nekem most barátom van… Sosem tűnődtem azon, hogy milyen lehet szerelmesnek lenni. Olvastam róla, láttam filmeken, de ezek nem adták vissza azt az érzést, amit valójában keltett. Igazából, egyelőre csak annyit tudok, hogy ha Vele vagyok, akkor nem tudok másra figyelni, csakis rá. Nem érdekel a környezetem, a külvilág, minden megszűnik létezni. Mindig is gondban voltam azzal, hogy hogyan zárjam ki a körülöttem levő zajokat, hogyan lazuljak el. Azt hiszem, most megtaláltam a módját.
De egyáltalán mikor kezdett kialakulni bennem ez az érzés? Tényleg létezik szerelem első látásra? Lehetséges az, hogy amikor először megpillantottam ott, az erdőben, azonnal megbabonázott, és már akkor elkezdődött ez a folyamat, csak nem figyeltem rá?
A kérdések szökőárként csaptak át rajtam, viszont a válaszokat sehol sem leltem. Megráztam a fejem és szétnyitottam a papírlapot, amit még mindig a kezemben szorongattam.
„Drága Winnie! – kezdte anyu a mondandóját.
Bizonyára, már sok mindennel tisztában leszel, mire ezt a levelet elolvasod. Ne haragudj, hogy nem beszéltem neked a rendről, de tudd, hogy csak Téged akartalak megvédeni! És természetesen apádat is. Ő soha nem sejtett semmit. Igaz, nem volt nehéz titokban tartani a dolgot, mivel a gyűléseink általában az egyetemen történtek.
William gondolom már sok mindent elmondott a Godwinokról és a Denevyekről. Viszont amit még nem tudsz, az az, hogy én hogyan kerültem kapcsolatba velük. Nos, amikor kicsi voltam, a nagymamám rengeteget mesélt nekem a „gonosz” és a „jó” harcáról. Azt állította ugyanis, hogy már az ő felmenői is ismerték ezt a két csoportot, és tudtak róla, hogy miért hozták létre a társaságokat. Hogy őrizzék a kulcsot és megvédjék a ládát. Annyi idősen még semmi jelentőségét nem láttam a dolgoknak, csupán mendemondáknak véltem őket. Majd amikor tizenöt éves koromban ugyan úgy rám bízta a kulcsot, ahogy annak idején én terád, tudatosult bennem, hogy nem csak egy régi anekdotáról van szó. Minden egyes szava igaz volt. Mielőtt meghalt volna, elvitt és bemutatott a rend többi tagjának, ahol még több információt szereztem a történetről.
William gondolom már sok mindent elmondott a Godwinokról és a Denevyekről. Viszont amit még nem tudsz, az az, hogy én hogyan kerültem kapcsolatba velük. Nos, amikor kicsi voltam, a nagymamám rengeteget mesélt nekem a „gonosz” és a „jó” harcáról. Azt állította ugyanis, hogy már az ő felmenői is ismerték ezt a két csoportot, és tudtak róla, hogy miért hozták létre a társaságokat. Hogy őrizzék a kulcsot és megvédjék a ládát. Annyi idősen még semmi jelentőségét nem láttam a dolgoknak, csupán mendemondáknak véltem őket. Majd amikor tizenöt éves koromban ugyan úgy rám bízta a kulcsot, ahogy annak idején én terád, tudatosult bennem, hogy nem csak egy régi anekdotáról van szó. Minden egyes szava igaz volt. Mielőtt meghalt volna, elvitt és bemutatott a rend többi tagjának, ahol még több információt szereztem a történetről.
A te nagyanyád nem hitt ezekben a dolgokban, ezért megtiltotta, hogy eljárjak a gyűlésekre, viszont amikor felnőttem már nem tudott ellene mit tenni. Az egyik leglelkesebb tagja voltam a gyülekezetnek, és igyekeztem mindent megtenni azért, hogy megtaláljam azt, ami ki tudja, mit rejt valójában. Kutatásokat végeztem, hátha írnak valahol titokzatos történésekről, vagy netán ládákról is, de semmit nem találtam.
William, Jared és Jonathan szintén tagok voltak, igaz, William volt a legfiatalabb, akkor tizenhét éves. Nagyon megkedveltem őket, Emily-t és Arthurt egyaránt.
Születésed napjáig a Denevyek nem jelentkeztek, majd miután tudomást szereztek róla- ki tudja hogyan- hogy a világra jöttél, a mozgolódások megkezdődtek a rend körül. Én ekkor már tisztában voltam vele, hogy hamarabb el kell hagyjalak, mint szeretném. Harcok sorozata következett, nagyon sokan meghaltak. Közben apád munkahelyet váltott, és el kellett költöznünk. Én megint tanítani kezdtem, ugyan úgy egy helyi egyetemen.
Aztán eljött a tizenötödik születésnapod. Úgy gondoltam, megtartom a hagyományt, ezért rád bíztam a kulcs őrzését.
Aztán két évvel ezelőtt az egyetemen felkeresett egy ember, akiről megtudtam, hogy a Denevyekhez tartozik. Megfenyegetett, hogy ha nem tartok vele, és viszem magammal a kulcsot, akkor megfoszt attól, aki a világon mindennél fontosabb volt számomra. Tőled. Nagyon féltem, hogy bajod esik, viszont azt sem akartam, hogy a kulcsot megszerezzék, hiszen ki tudja hány évtizede, mennyi ember erőfeszítésébe telt megvédeni azt. Ezért aztán csináltattam egy hamisítványt, és reméltem, hogy nem jönnek rá erre az aprócska cselre. Apád és te is úgy tudtátok, hogy az egyetem által hirdetett pályázat miatt kell elutaznom, még is valahol biztos voltam benne, hogy nem hiszel nekem.
Allen Denevyvel Angliába utaztunk, azon belül pedig Leeds volt a célja, mivel úgy gondolta, hogy abban a kastélyban van elrejtve az, amit keres. Teljesen átvizsgáltuk az épületet, még sem találtunk semmit. Meg akartak támadni, de szerencsére Jaredék a segítségemre siettek, így el tudtam menekülni előlük. Felültem a leghamarabbi járatra és hazajöttem. Volna. Mivel Allen nem volt egyedül, a többi embere követett, majd amikor leszállt a gép, a Michigan tóhoz vittek. Megvertek és meg is fenyegettek, hogy ha megpróbálok elmenekülni, megkeresnek téged. De mivel a hamis kulcs még mindig nálam volt, ezért titeket nem háborgattak.
Ha akartam sem tudtam volna segítséget szerezni, hiszen mozogni is alig bírtam. Pár napig nem néztek felém, és én ez alatt az idő alatt írtam meg neked ezt a pár sort. Úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb, ha tisztában leszel mindennel. A veszéllyel is.
Bocsáss meg nekem, amiért belekevertelek egy ilyen dologba. Sosem akartam neked ártani, és ezt is csak azért tettem, hogy megvédjelek. A kulcsot elvették tőlem, gondolom még mindig nem jöttek rá a csalásra. Nem tudhatom, hogy meddig maradnak távol tőled, viszont Jaredékkel mindig biztonságban leszel!
Ne csinálj semmi meggondolatlanságot, és nagyon vigyázz magadra és Benre is!
Nagyon szeretlek titeket és remélem meg tudsz nekem bocsátani!
Szeretettel ölel: Édesanyád”
Tehát ennyi az egész. Igazából rosszabbra számítottam, olyan dologra, amitől nagyon kiakadtam volna. Ez által bebizonyosodott, hogy a megérzéseim ismét nem csaltak. Anyut a Denevyek ölték meg, igaz arról nem ír, hogy hogyan, de mivel anno nem találtak rajta olyan sérüléseket, amik bántalmazásra utaltak, így biztos valami természetfeletti történt. Nem lepődnék meg rajta.
Viszont a sebeim felszakadtak. Rossz volt arról olvasni, hogy mennyit szenvedett, csak azért, hogy engem óvjon. Pedig ha elmondta volna! Segíthettem volna neki. Igen… volna, volna, volna. De ezen már sajnos nem tudok változtatni. Csak annyit tehetek, hogy foggal, körömmel küzdeni fogok azért, hogy ne szerezzék meg. Már csak anyu emléke miatt is.
És igen, abban igaza volt, hogy sejtettem valamit, amikor el kellett utaznia. Túl jól ismertem ahhoz, hogy át tudjon verni. Azon a napon zaklatott volt és nyugtalan, ami sosem fordult vele elő. Mindig kiegyensúlyozott és higgadt maradt, még a legnehezebb pillanatokban is. Bár csak én is el tudnám mondani ezt magamról.
Néhány dolog megoldódni látszott, viszont annál több probléma keletkezett. Sosem tudhatom, hogy mikor jönnek el értem. Mert valamikor megkeresnek, ebben biztos voltam. Azt hiszem, minél előbb meg kell ismerkednem Jaredékkel. És azt sem hagyhatom, hogy apunak balja essen. Azt nem élném túl. Így sincs senkim, nem akarom őt is elveszíteni.
Azonban volt valami, ami megnyugtatott. William itt volt. És talán, bízom benne, hogy ő mellettem marad, és nem hagy el. Nem kérem, hogy vigyázzon rám, csak nyújtson támaszt.
Elmélkedésemből a bejárati ajtó hangos becsapódása ébresztett fel. Mi történhetett? Lerohantam a lépcsőn.
- Szia apa, mi történt? – kérdeztem Bentől, amikor megpillantottam paprikavörös arcát.
- Most hívtak az irodából, hogy nekem meg a srácoknak el kell utaznunk egy üzleti megbeszélés miatt.
- És hova? – kérdeztem aggódó arccal.
- Vancouverbe. De mi lesz veled? Nem akarlak egyedül hagyni. Mi volt Williaméknél? – ezt a kérdés elengedtem a fülem mellett.
- És mikor indultok? – pillantottam az órára, ami nagy meglepésemre, már hatot mutatott.
- Nyolckor indul a gép. Majd hívok egy taxit. – mondta, miközben a szobájában matatott a bőröndje után.
- Apu, ott van a táskád a szekrény alján. – siettem a segítségére. – Dehogy hívsz! Majd én kiviszlek a reptérre. És amíg te pakolsz, csinálok pár szendvicset az útra. – azzal a konyhába mentem.
- Köszönöm, kicsim! – mondta hálálkodva.
- És meddig lesztek? – kiabáltam be hozzá, miközben az ennivalójával bíbelődtem.
- Nem tudjuk. Attól függ, hogy milyen gyorsan tudjuk megtárgyalni a dolgot.
- Most hívtak az irodából, hogy nekem meg a srácoknak el kell utaznunk egy üzleti megbeszélés miatt.
- És hova? – kérdeztem aggódó arccal.
- Vancouverbe. De mi lesz veled? Nem akarlak egyedül hagyni. Mi volt Williaméknél? – ezt a kérdés elengedtem a fülem mellett.
- És mikor indultok? – pillantottam az órára, ami nagy meglepésemre, már hatot mutatott.
- Nyolckor indul a gép. Majd hívok egy taxit. – mondta, miközben a szobájában matatott a bőröndje után.
- Apu, ott van a táskád a szekrény alján. – siettem a segítségére. – Dehogy hívsz! Majd én kiviszlek a reptérre. És amíg te pakolsz, csinálok pár szendvicset az útra. – azzal a konyhába mentem.
- Köszönöm, kicsim! – mondta hálálkodva.
- És meddig lesztek? – kiabáltam be hozzá, miközben az ennivalójával bíbelődtem.
- Nem tudjuk. Attól függ, hogy milyen gyorsan tudjuk megtárgyalni a dolgot.
Mire lezuhanyozott, én is végeztem a konyhai teendőimmel. Felmentem a szobámba, és csak akkor vettem észre, hogy még mindig abban a ruhában vagyok, amiben Williamhez mentem családi látogatásra. Gyorsan átöltöztem, farmert és pólót húztam és elővettem a telefonomat. Tárcsáztam a számot.
- Igen? – szólt bele a telefonba William.
- Szia, Winnie vagyok.
- Ó, szia! Örülök, hogy felhívtál. Ezek szerint, elolvastad. Minden rendben? – kérdezte aggódással teli hangon.
- Igen jól vagyok. Viszont… örülnék, ha találkoznánk. Ráérsz még ma? – igyekeztem nem elárulni a hangommal, hogy mennyire zavarban vagyok.
- Persze. Átmenjek hozzátok?
- Igen az jó lenne. De, aput ki kell vinnem a reptérre, nem sokára indulunk. Üzleti útra megy. Szóval olyan nyolc után leszek itthon.
- Rendben van. Akkor nyolc körül ott vagyok.
- Oké. Most mennem kell! Várlak. Szia!
- Szia!
- Szia, Winnie vagyok.
- Ó, szia! Örülök, hogy felhívtál. Ezek szerint, elolvastad. Minden rendben? – kérdezte aggódással teli hangon.
- Igen jól vagyok. Viszont… örülnék, ha találkoznánk. Ráérsz még ma? – igyekeztem nem elárulni a hangommal, hogy mennyire zavarban vagyok.
- Persze. Átmenjek hozzátok?
- Igen az jó lenne. De, aput ki kell vinnem a reptérre, nem sokára indulunk. Üzleti útra megy. Szóval olyan nyolc után leszek itthon.
- Rendben van. Akkor nyolc körül ott vagyok.
- Oké. Most mennem kell! Várlak. Szia!
- Szia!
- Apu, indulhatunk? – mondtam, amikor a nappaliban álltam.
- Igen. – biztos nem örül neki, hogy a lánya viszi ki a reptérre, de hát… Úgy sem sokszor van ilyen.
- Igen. – biztos nem örül neki, hogy a lánya viszi ki a reptérre, de hát… Úgy sem sokszor van ilyen.
Beszálltunk a kocsiba, majd negyed óra elteltével megérkeztünk a reptérre. Elég gyorsan vezettem, ami azt illeti. Tudom, nem szép dolog, de izgatott voltam az este miatt. Kiszálltunk, és Ben elköszönt tőlem.
- Winnie, nagyon vigyázz magadra! Majd telefonálok, ha megérkeztem. És azért suliba járj ám be!
- Bízhatsz bennem! Te is vigyázz magadra, és remélem, sikerrel jártok. Mindenképp hívj fel! – mondtam, majd megöleltem.
- Jól van. Most megyek! Légy jó!
- Te is!
- Bízhatsz bennem! Te is vigyázz magadra, és remélem, sikerrel jártok. Mindenképp hívj fel! – mondtam, majd megöleltem.
- Jól van. Most megyek! Légy jó!
- Te is!
Elindult a váró felé, én pedig visszaszálltam az autóba. Mire hazaértem fél nyolc volt, ami azt jelentette, hogy maradt még fél órám William érkezéséig. Pont elég egy gyors zuhanyzásra- gondoltam. Felsiettem a szobámba, és beálltam a kabinba. Jól esett a meleg víz, és legalább átgondoltam pár dolgot. Miután végeztem, felvettem a farmer póló párost, és leültem az ágyra. A visszaszámlálást megkezdtem. Amikor a mutató öt perccel elhagyta a nyolcas számot, felhangzott a csengő. Leszaladtam az emeletről, és ajtót nyitottam.
- Szia! – mondta lelkesen.
- Szia! – mosolyogtam. – Gyere csak be! Kérsz valamit inni?
- Nem köszi. Apukád hogyhogy elutazott?
- Felhívták a cégtől, hogy neki és pár munkatársának egy megbeszélés miatt Vancouverbe kell mennie. Így hát nem tehetett mást.
- Értem. Felmegyünk? – kérdezte.
- Ja, igen, persze. – egy kicsit zavarba jöttem.
- Szia! – mosolyogtam. – Gyere csak be! Kérsz valamit inni?
- Nem köszi. Apukád hogyhogy elutazott?
- Felhívták a cégtől, hogy neki és pár munkatársának egy megbeszélés miatt Vancouverbe kell mennie. Így hát nem tehetett mást.
- Értem. Felmegyünk? – kérdezte.
- Ja, igen, persze. – egy kicsit zavarba jöttem.
Beléptünk a szobámba és lehuppantunk az ágyra.
- Elmeséled mit írt anyukád a levélben?
- Igen. Végül is, annyi az egész, hogy ő a nagymamája által került kapcsolatba a rendetekkel. Amikor ideköltöztünk, az egyetemen felkereste egy Allen Denevy nevű férfi, és megfenyegette, hogy ha nem megy vele és viszi magával a kulcsot, akkor megöl engem. Viszont anyu furfangos volt, csináltatott egy hamisítványt, és azt vitte magával. – szusszantam egyet. Gondoltam sejti a folytatást.
- Erre emlékszem. Tehát akkor leírta azt is, hogy igyekeztünk megvédeni őt. Innen már minden világos. Ennyi volt csak? – ez úgy hangzott, mintha tudna még valamiről, amiről esetleg nekem is tudomást kéne szereznem, de nem akarja elmondani.
- Ennyi. A szüleid és anyu ezek szerint jó barátságban voltak. – jelentettem ki.
- Miután elmentél, megkérdeztem, hogy miért pont rájuk hagyta Claire a levelet, és azt mondták, hogy mert bennük bízott meg a legjobban. Apádat nem avathatta be a dologba, mert attól félt, hogy nem tudná elviselni.
- Igen. Végül is, annyi az egész, hogy ő a nagymamája által került kapcsolatba a rendetekkel. Amikor ideköltöztünk, az egyetemen felkereste egy Allen Denevy nevű férfi, és megfenyegette, hogy ha nem megy vele és viszi magával a kulcsot, akkor megöl engem. Viszont anyu furfangos volt, csináltatott egy hamisítványt, és azt vitte magával. – szusszantam egyet. Gondoltam sejti a folytatást.
- Erre emlékszem. Tehát akkor leírta azt is, hogy igyekeztünk megvédeni őt. Innen már minden világos. Ennyi volt csak? – ez úgy hangzott, mintha tudna még valamiről, amiről esetleg nekem is tudomást kéne szereznem, de nem akarja elmondani.
- Ennyi. A szüleid és anyu ezek szerint jó barátságban voltak. – jelentettem ki.
- Miután elmentél, megkérdeztem, hogy miért pont rájuk hagyta Claire a levelet, és azt mondták, hogy mert bennük bízott meg a legjobban. Apádat nem avathatta be a dologba, mert attól félt, hogy nem tudná elviselni.
Ez mondjuk érthető. Apu valószínűleg sült bolondnak tartotta volna. Vagy ha nem, akkor sem hitt volna neki teljes mértékben. Ő eléggé… földhözragadt.
- Meddig lesz apukád távol? – váltott témát William.
- Nem tudják még. Azt mondta, hogy ameddig el nem intézik a dolgokat.
- És említetted neki, hogy meglátogatlak ma este? – kérdezte, és egy cinkos mosoly húzódott végig ajkain.
- Dehogyis! Nem voltam hajlandó beszámolni neki erről… - még csak azt kéne. Biztos megint hallgathattam volna egy prédikációt a felnőtté válásról.
- Nem tudják még. Azt mondta, hogy ameddig el nem intézik a dolgokat.
- És említetted neki, hogy meglátogatlak ma este? – kérdezte, és egy cinkos mosoly húzódott végig ajkain.
- Dehogyis! Nem voltam hajlandó beszámolni neki erről… - még csak azt kéne. Biztos megint hallgathattam volna egy prédikációt a felnőtté válásról.
Pár percig némán bámultunk egymásra, majd valami vágyféleséget féltem felfedezni a tekintetében. Ahogy belenéztem a szemébe, mintha az óceánban fuldokoltam volna. Amikor pedig arcával felém közelített, és ajkát a számra tapasztotta, végleg elvesztem. A szívem ki akart ugrani a helyéről, ujjaim görcsösen kapaszkodtak a hajába. Nyelve mohón kutatott az enyém után, és zihálásából ítélve, ő is ugyan úgy érzett, ahogy én. Kezét a csípőmre tette és nagyon lassan hátra döntött az ágyon. Az egyik kezére nehezedett, gondolom azért, hogy ne nyomjon össze testével, bár én ezért a gyönyörért, még azt is elviseltem volna. Másikkal az arcomat tartotta.
Kis idő elteltével, amikor az izgalom kezdett elhatalmasodni mindkettőnkön, hirtelen átgördült az oldalára.
- Ne haragudj, ez bizonyára túl gyors… - sóhajtotta.
- Igen, bizonyára. – mondtam elhaló hangon.
- Igen, bizonyára. – mondtam elhaló hangon.
Tényleg túl gyors volt, hiszen tulajdonképpen alig ismertük egymást, még is, a vele eltöltött idő alatt olyan érzést keltett, mintha már ezer éve a részem lenne.
Megfogta a kezem, magához húzott én pedig a fejemet a mellkasára fektettem. Lehunytam a szemem és élveztem a pillanatot.
Megfogta a kezem, magához húzott én pedig a fejemet a mellkasára fektettem. Lehunytam a szemem és élveztem a pillanatot.
Körülbelül fél órán át csak feküdtünk, aztán csörögni kezdett a telefonja. Felültünk az ágyon, ő pedig felvette.
- Szia Jared! Mi újság? – szólt bele William. Nem értettem, miről lehet szó, hiszen William csak hümmögött, abból pedig nem nagyon tudtam megállapítani, mi lehet a téma.
- Jared volt az. Azért hívott, hogy megkérdezze, lenne e kedved minél előbb megismerkedni velük. És azt is említette, hogy akar veled beszélni valamiről. – mondta, miután lerakta a telefont.
- És mi lenne az? – kérdeztem.
- Nem tudom, nem árulta el. Van kedved találkozni velük?
- Igen. Felőlem holnap is elmehetünk. – mondtam lelkesen. Minél többet tudok a sorsomról annál jobb. Mindenkinek, nem csak nekem.
- Oké, akkor holnap meglátogatjuk őket. – mosolygott.
- És mi lenne az? – kérdeztem.
- Nem tudom, nem árulta el. Van kedved találkozni velük?
- Igen. Felőlem holnap is elmehetünk. – mondtam lelkesen. Minél többet tudok a sorsomról annál jobb. Mindenkinek, nem csak nekem.
- Oké, akkor holnap meglátogatjuk őket. – mosolygott.
Az este elég hamar eltelt. William ott maradt velem egész éjjel, és ennek köszönhetően nagyon jól aludtam. Igaz, az ő karjaiban nem nehéz.
Reggel kipihenten ébredtem, viszont, mivel farmerban töltöttem az éjszakát, elég kényelmetlen volt a dolog.
- Jó reggel! - mondta egy puszi kíséretében.
- Neked is. Jól aludtál itt nálam? – kérdeztem kíváncsian. Bíztam benne, hogy igennel felel.
- Igen. Valahogy jobban, mint otthon. – mosolygott.
- Ennek igazán örülök. Azonban ha nem bánod, én most elvégeznék pár fürdőszobai teendőt. És át is öltöznék… - mondtam tapintatosan, nehogy azt higgye, el akarom küldeni.
- Persze, oké. Addig én is hazaugrom átöltözni. Akkor megejtjük ma a Jaredékkel való találkozást?
- Igen, hát tegnap megbeszéltük.
- Oké, akkor igyekszem vissza. – egy csókot nyomott a homlokomra, aztán kiviharzott az ajtón.
- Neked is. Jól aludtál itt nálam? – kérdeztem kíváncsian. Bíztam benne, hogy igennel felel.
- Igen. Valahogy jobban, mint otthon. – mosolygott.
- Ennek igazán örülök. Azonban ha nem bánod, én most elvégeznék pár fürdőszobai teendőt. És át is öltöznék… - mondtam tapintatosan, nehogy azt higgye, el akarom küldeni.
- Persze, oké. Addig én is hazaugrom átöltözni. Akkor megejtjük ma a Jaredékkel való találkozást?
- Igen, hát tegnap megbeszéltük.
- Oké, akkor igyekszem vissza. – egy csókot nyomott a homlokomra, aztán kiviharzott az ajtón.
Fél óra alatt mindennel végeztem és már nem tudtam mit kezdeni magammal. Az óra fél tizenegyet ütött, amikor végre valahára megszólalt a csengő. Felkaptam az övtáskám és a nappaliba mentem.
- Készen vagy? – kérdezte William az ajtóban állva. A lélegzetem is elakadt. Fekete inget viselt, ami a mellkasán kicsit szétnyílt, hozzá pedig farmert húzott. Haját felzselézte, amivel még rá tett egy lapáttal. Gondoltam rá, hogy azt mondom, hogy nem, még valamit fent hagytam a szobámba, és kísérjen fel, de azt hiszem túl átlátszó lett volna. Miért van az, hogy ő napról napra jobban néz ki?
- Igen, mehetünk. – mondtam és lesütöttem a szemeimet.
- Valami baj van? – gondolom megérezte a hirtelen jött hangulatváltozásomat.
- Nem, minden rendben.
- Hát igen, persze. – morogta az orra alatt.
- Igen, mehetünk. – mondtam és lesütöttem a szemeimet.
- Valami baj van? – gondolom megérezte a hirtelen jött hangulatváltozásomat.
- Nem, minden rendben.
- Hát igen, persze. – morogta az orra alatt.
Felültünk a motorjára és a tó felé indultunk. Ekkor már sejtettem, hogy a kastélyban tartjuk meg a találkát. Bő negyed óra múlva már az erdőben ballagtunk, és a kastély is feltűnt a láthatáron. Már el is felejtettem, hogy milyen lenyűgöző- ámultam el.
Kiléptünk a fák takarásából. Vesta, Jared és Jonathan ott álltak a hatalmas fa ajtó előtt, teljes valójukban.
- Üdv itt, Winnie! Örülünk, hogy végre eljöttél! – fogadott Jared kedves szavakkal. Igazából, tőle egy kicsit tartottam. Magam sem értem miért.
- Sziasztok! Én is örülök, hogy találkozhatom veletek! – mondtam szintén barátságosan.
- Ha nem bánod, pár percre elrabolnánk Williamet. Addig Vestával beszélgethettek. – mondta Jonathan. Vesta odalépet hozzám, ők hárman pedig eltűntek a kastélyban.
- Sziasztok! Én is örülök, hogy találkozhatom veletek! – mondtam szintén barátságosan.
- Ha nem bánod, pár percre elrabolnánk Williamet. Addig Vestával beszélgethettek. – mondta Jonathan. Vesta odalépet hozzám, ők hárman pedig eltűntek a kastélyban.
A lány még mindig olyan gyönyörű volt, mint eddig. Hosszú, piros haja vállára omlott, kiemelve ezzel arca vonásait. Most egy fekete blézert és egy szintén fekete farmert viselt, edzőcipővel. Ő még így is csinos volt.
- Szia Winnie, én Vesta vagyok! – üdvözölt ő is szívélyesen. – Sajnos a múlt alkalommal, nem igazán volt időnk beszélgetni, de szerintem az elkövetkezendő idők alatt nagyon jó barátok leszünk!
- Biztos vagyok benne! – mondtam mosolyogva. – Tegnap… William elvitt bemutatni a szüleidnek, de te éppen nem voltál otthon. – mondtam kicsit félősen.
- Biztos vagyok benne! – mondtam mosolyogva. – Tegnap… William elvitt bemutatni a szüleidnek, de te éppen nem voltál otthon. – mondtam kicsit félősen.
Nem lehettem benne biztos, hogy ő is olyan jó képet vág a kapcsolatunkhoz, mint Emily és Arthur.
- Igen, tudom, említette, hogy el akar vinni. Viszont én meg Jonathannal voltam. Elég régen voltunk már kettesben – kacsintott rám. Vettem a célzást.
- Vesta… hány éves vagy? – kérdeztem. Igazából ez kérdés már azóta foglalkoztat, amióta először megláttam.
- Húsz. – mosolygott. – Te pedig tizennyolc leszel májusban, igaz?
- Húha, jól informált vagy. – feleltem nevetve.
Nagyon könnyű volt kijönni vele. Barátságos volt, és szeretet sugárzott. Látszott rajta, hogy kedvel. Kis időn belül, a hármas fogat visszatért, és Jared felém fordult.
- Most pedig, Winnie, mutatunk neked valamit! – mondta Jared, én pedig közelebb léptem hozzájuk.
Úgy éreztem, ez a nap valaminek a kezdete lesz. Nem tudhattam, hogy minek, viszont a megérzéseim eddig sem csaltak, miért pont most hagynának cserben?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://mist.blog.hu/api/trackback/id/tr571107054
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szeszy 2009.05.08. 00:15:04
Szia, már régen írtam, de voltak más dolgok :)
Hm, hát van egy-két észrevételem, meg kérdésem is, az egyik dolog, hogy a levél után, Winnie lehetne sokkal meghatottabb, esetleg pityereghetne, is mert elvileg most olvas az anyukájától egy levelet, aki sajnos már nem él, és hát nagyon is szerette, meg minden, én a helyében, már a megszólításnál elbőgtem volna magam... de Winnie lelkileg erős, ezek szerint, de Williammal nem bír ;) a szerelem... :P
A kérdésem : olvastad Bray Libbától a Rettentő gyönyörűséget? csak puszta kíváncsiságból...
Amúgy meg ha valamit részletezel, annak van jelentősége a későbbiekben? Mert általában úgy szokott lenni, de nálad még nem tom, és mert akkor úgy olvasok, hogy figyelek a részletekre... mert pl van az egyik, a fagyizós fejezet, az elég részletezős, de úgy igazán, az nem visz előrébb a történetben...
Amúgy meg érdekesen írsz... csak az a baj, hogy még nincs kész, és így nem tudom az ok-okozati összefüggést... :D
ezért van annyi kérdésem... :P
pás
Hm, hát van egy-két észrevételem, meg kérdésem is, az egyik dolog, hogy a levél után, Winnie lehetne sokkal meghatottabb, esetleg pityereghetne, is mert elvileg most olvas az anyukájától egy levelet, aki sajnos már nem él, és hát nagyon is szerette, meg minden, én a helyében, már a megszólításnál elbőgtem volna magam... de Winnie lelkileg erős, ezek szerint, de Williammal nem bír ;) a szerelem... :P
A kérdésem : olvastad Bray Libbától a Rettentő gyönyörűséget? csak puszta kíváncsiságból...
Amúgy meg ha valamit részletezel, annak van jelentősége a későbbiekben? Mert általában úgy szokott lenni, de nálad még nem tom, és mert akkor úgy olvasok, hogy figyelek a részletekre... mert pl van az egyik, a fagyizós fejezet, az elég részletezős, de úgy igazán, az nem visz előrébb a történetben...
Amúgy meg érdekesen írsz... csak az a baj, hogy még nincs kész, és így nem tudom az ok-okozati összefüggést... :D
ezért van annyi kérdésem... :P
pás
szeszy 2009.05.08. 00:25:26
J@szeszy: Ja, a dícséret kimaradt, sorry jó vagy folytasd!
Amúgy meg írhatok kérdéseket? És te majd válaszolosz rá?
-Winnie és Vesta barátnők lesznek? (legjobb barátnők?) mert ugye Winnek nincsenek barátnői... és ez engem zavar...
-Winnie anyukájaának (nem jut eszembe a neve) is volt valami képessége?
-Winnek is lesz képessége?
Ya, meg jó lenne, ha megismernék végre egymást W&W úgy értve, hogy tudnak egymásról mindent...kérdezz felelek kvízparty XD - vagyis csak a főbb tulajdonságok...
pápá várom a válaszod :)
Amúgy meg írhatok kérdéseket? És te majd válaszolosz rá?
-Winnie és Vesta barátnők lesznek? (legjobb barátnők?) mert ugye Winnek nincsenek barátnői... és ez engem zavar...
-Winnie anyukájaának (nem jut eszembe a neve) is volt valami képessége?
-Winnek is lesz képessége?
Ya, meg jó lenne, ha megismernék végre egymást W&W úgy értve, hogy tudnak egymásról mindent...kérdezz felelek kvízparty XD - vagyis csak a főbb tulajdonságok...
pápá várom a válaszod :)
Fairy Tale 2009.05.08. 18:50:59
@szeszy: Szia!
Hát, én úgy gondoltam, jobb ha nem sír, az valahogy nekem jobban tetszik. Lelkileg valóban erős, de amúgy odaírtam azt is, hogy De a sebeim felszakadtak stb. stb, olvass vissza :)
A szerelem más dolog :P
Nem nem olvastam. Miért kérdezed?
Attól függ, hogy mit részletezek. A fagyizós résznek nem volt különösebb jelentősége, kb. csak annyi, hogy az első randi, ami azért még is fontos.
A kérdésekre pedig csak annyit írnék, hogy a későbbiekben mindenre választ fogsz kapni :)
pápá
Hát, én úgy gondoltam, jobb ha nem sír, az valahogy nekem jobban tetszik. Lelkileg valóban erős, de amúgy odaírtam azt is, hogy De a sebeim felszakadtak stb. stb, olvass vissza :)
A szerelem más dolog :P
Nem nem olvastam. Miért kérdezed?
Attól függ, hogy mit részletezek. A fagyizós résznek nem volt különösebb jelentősége, kb. csak annyi, hogy az első randi, ami azért még is fontos.
A kérdésekre pedig csak annyit írnék, hogy a későbbiekben mindenre választ fogsz kapni :)
pápá
szeszy 2009.05.09. 01:08:57
@Fairy Tale: hát csak ha még nem olvastad, neked azt nagyon ajánlom ;)
azt tom hogy a lelki ssebei felszakadtak, csak a sírás az valahogy jobban ilett volna, szerintem, vagyis én elvártam, de nem kaptam ezért jegyeztem meg :P
Hát jó, mert ált ugy szokott lenni, hogy amit részleteznek az írók, az a későbbiekben nagyo szerepet kap... és az előző két fejezet elég hát részletező volt, és csak azért kérdeztem, hogy az majd a jövőbbiekhez lesz bevezető vagy csak úgy... de akk sztem csak úgy...
a későbbiekben??? az sokára lesz? ;)
akk várok.
pápá
további jó irogatást!
azt tom hogy a lelki ssebei felszakadtak, csak a sírás az valahogy jobban ilett volna, szerintem, vagyis én elvártam, de nem kaptam ezért jegyeztem meg :P
Hát jó, mert ált ugy szokott lenni, hogy amit részleteznek az írók, az a későbbiekben nagyo szerepet kap... és az előző két fejezet elég hát részletező volt, és csak azért kérdeztem, hogy az majd a jövőbbiekhez lesz bevezető vagy csak úgy... de akk sztem csak úgy...
a későbbiekben??? az sokára lesz? ;)
akk várok.
pápá
további jó irogatást!
Fairy Tale 2009.05.10. 19:37:20
A címe alapján nem tudtam melyik könyvre gondolsz, de egyébként múltkor találkoztam vele a könyvesboltban. Meg is jegyeztem barátnőmnek, hogy ellopták az ötletem xD persze csak vicc :)
És nem lesz olyan sokára, a következő fejezetből pár kérdésedre választ kapsz! :)
És nem lesz olyan sokára, a következő fejezetből pár kérdésedre választ kapsz! :)
szeszy 2009.05.12. 15:26:50
@Fairy Tale: Én úgy érzem, neked érdemes lenne elolvasni azt a könyvet Bray számomra csodálatos módon bánik a szavakkal, ahogy egymás után rakja a szavakat, és olyan mondatok kerültek a könyvbe, amiket örök életemre megjegyzek, bár mondjuk abban a könyvben is vannak dolgok amik nem stimmelnek... de hát a tökléletlensége teszi egyedivé a könyveket... Ja és még valami az a könyv 3 kötetes, amit én csak akkor tudtam meg, mikor utána néztem a dolgoknak, mert úgy lett vége, hogy befejezetlenül...
Szóval, ha egyszer késztetést érzel a könyv iránt olvasd el, elég gyorsan lehet olvasni, csak annyit mondanék hogy a vége eléggé nagyon siratós...
De ez sztem egy jó lehetőség, hogy újabb stílusba kóstolhass bele :)
Jah, és ha ez az egész nem érdekelne, sorry :P, csak gondoltam érdekelne...
Szóval, ha egyszer késztetést érzel a könyv iránt olvasd el, elég gyorsan lehet olvasni, csak annyit mondanék hogy a vége eléggé nagyon siratós...
De ez sztem egy jó lehetőség, hogy újabb stílusba kóstolhass bele :)
Jah, és ha ez az egész nem érdekelne, sorry :P, csak gondoltam érdekelne...
Kommentek