Öt férfi és egy nő állt a konferenciaterem ajtajában. A csapat élén álló férfi magas volt és hosszú barna haját copfba kötötte. Az arca nem mostanában látott borotvát. Ő csakis Allen lehetett. 

- Allen Denevy. – szólt Jared. – Örülök a találkozásnak.
 - Ó, hát még én! – mondta mosolyogva. – Most Miss. Morten is megtisztel minket jelenlétével. Csodálatos.

Fintorogtam egyet, de nem szóltam rá semmit. Túlságosan lekötötte a figyelmemet a mellette álló hölgyemény. Göndör, fekete haja a derekáig ért, szeme pedig zöld színben tündökölt. És az arca… nahát, az arca hihetetlenül irritáló volt, amit telt ajkai még tetéztek. Ő csak egy futó pillantásra méltatott, mert minden erejével azon volt, hogy magára vonja William figyelmét.

 - William. – biccentett az említett felé.
 - Nicole. – szólt szerelmem kimérten és végigfuttatta rajta tekintetét, mintha én ott sem lennék. Nem tettem rá megjegyzést, azért annál több büszkeség volt bennem, minthogy itt helyben jelenetet rendezzek.

Az Allen mellett álló férfiak egyre közelebb jöttek, Jaredék pedig ahogy láttam felkészültek a támadásra. Igazából fogalmam nem volt, hogyan tudnám megvédeni magam az esetleges ütések elől, de igyekeztem a feladatra koncentrálni. William mellém állt és átkarolta a derekamat.

 - Meg tudom védeni magam. – szűrtem a fogaim közt.
 - E felől semmi kétségem. - szólt, de még mindig nem engedett el.

Aztán minden olyan gyorsan történt. Allenék hihetetlen gyorsasággal termettek előttünk, és nekem még annyi időm sem volt, hogy megnézzem magamnak támadómat. Természetesen, William védeni akart, ezért ellökött a hatalmas férfi elől, s én szépen végignyaltam a padlót.

De felállni sem volt időm, mert egy zömökebb testű pasas fölém kerekedett, és az övtáskámat kezdte feszegetni rólam. Én sem voltam rest, felhúztam a térdemet és belerúgtam a legnemesebb testrészébe, mire ő felordított és felhúzott lábakkal terült szét a padlón. De persze így sem hagytak békén, és kaptam szép számmal pár pofont, amik elől igyekeztem elhátrálni. Végül William szedte le rólam a fazont.

Gyorsan végignéztem Vestán, Jareden és Jonathanon, akik épp egy-egy személlyel harcoltak. Furcsa volt, mert ha nem tudnám, hogy van természetfeletti képességük, meg nem mondanám ezekről a képsorokról. Semmi ilyen dolgot nem vetettek be, testrészeikkel védték ki a támadásokat. Vesta épp Nicollal küzdött, én pedig magamban reménykedtem, hogy kitép pár szálat abból a fekete hajzuhatagból, vagy esetleg csodálatos szája sínyli meg barátnőm ütéseit.

Három hapsi nagyokat pislogva feküdtek a járólapon, s amikor Allen észrevette, hogy emberei közül páran már kifeküdtek, visszavonulót fújt.

 - Ne higgyétek, hogy ennyivel megússzátok! – üvöltötte Allen.
 - Te pedig végképp vigyázz magadra! – mutogatott rám a fekete szépség.
 - Ó, hogy én? Ne aggódj, tudok vigyázni magamra. – mondtam.
 - Te kis… - gondolom, nem valami szép szavakkal akart illetni, de ezeket már sajnos nem hallhattam, mert Allen kivonszolta az ajtón.

***

Este, miközben zuhanyoztam Hilary-n törtem a fejem. Egész idő alatt háttérbe húzódott, és az érdekes az volt, hogy nem is támadták meg. Semmit nem csináltak vele, tettek rá magasról. Sajnos ezt magamról nem mondhatom el. A padlón csúszásom eredménye- és persze az ütéseké- az lett, hogy szép kék zöld foltok éktelenkedtek rajtam. Nem a leggyönyörűbb látvány, az biztos.

Aztán a másik dolog, ami nem hagyott nyugodni, William és Nicole voltak. Ahogy a csaj köszöntötte Williamet az… nem úgy hangzott, mint akik most találkoznak először. És ahogy William végigpásztázta a tekintetével, hát, az sem volt semmi. Lehet tényleg nem kellett volna elhinnem, hogy nem volt még egyetlen lány sem az életében. Hisz’ ő… jól néz ki, okos, intelligens, romantikus, egyszóval minden megvan benne, amiről egy lány álmodni mer. Igaz, Vesta is azt mondta, hogy nem járt soha senkivel, de hát, lehet, hogy ő sem mondott el mindent a húgának. Sőt, kezdtem egyre jobban biztos lenni a dologban. Egy hang a fülemben folyamatosan azt hajtogatta, hogy tuti volt köztük valami… ha csak egy éjszakára is.

 Gyorsan megtörölköztem és belemásztam a pizsamámba, s kiléptem az ajtón. William az ágyon ült és az érkezésemre várt. A hazafele úton senki nem szólt a másikhoz, túl feszültek voltunk egy beszélgetéshez. A másnapi út mindnyájunkat gondolkodóba ejtett, nem lehettünk biztosak abban, hogy nem követnek minket oda is, vagy valamilyen úton nem értesülnek a dologról. Nekem volt egy gyanúm, de természetesen nem számoltam be róla senkinek. Még nem… Nem lenne szép megvádolni valakit egy ilyen dologgal, főleg, ha az embernek nincs is rá bizonyítéka.

 - Nem akarsz nekem semmit mondani? – ültem le William mellé. A hangom kimért volt.
- Nem tudom, mit kellene. – nézett rám kérdő tekintettel. Láttam a szemében a zavarodottságot.
 - Ja, vagy úgy. Hát jó. Akkor jó éjt. – mondtam, és bebújtam a takaró alá.

Nem szólt semmit, de hallottam amint felkel, és a fürdőbe megy. Azt nem tudom, hogy mikor ért vissza, mert a következő kép már az volt, hogy hangosan pityeg a telefonom ébresztője.

 - Jó reggelt. – köszöntött William. Még mindig zavartság volt fellelhető a tekintetében.
 - Szia. – sóhajtottam.

Igazából elég megbántottnak éreztem magam. Talán nem is azért, mert egy másik nőt bámult meg a szemem láttára. Hanem azért, mert hazudott. Miért kellett azt mondania, hogy nem volt senkije, amikor most teljesen máshogy jön le ez az egész? És tegnap este is… megbeszélhettük volna. De ha magától nem hajlandó elmondani, akkor én miért erőltessem? Van bennem annyi büszkeség, hogy nem fogok neki könyörögni. Ha akarja, elmondja… de így meg elképesztően rosszul érzem magam. És hát, hiányzik. Tegnap óta se egy puszit, se egy ölelést nem kaptam. Viharfelhők; igen, ez volt a legmegfelelőbb a jelenlegi helyzet kifejezésére.
Egy sóhaj,- és bevonultam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam.

Miután mindennel végeztünk a reptérre igyekeztünk, ahonnan hét órakor indult a járat Londonba.

A repülőn a többiek már felszabadultan viselkedtek, nem úgy, mint tegnap este. Bizonyára jót tett nekik az alvás. Hát, nekem és Williamnek nem nagyon, és ez nekik is feltűnt. Kérdőn figyeltek minket, amikor megérkeztünk Londonba. Buszt néztünk, és épp elértünk egyet, ami Oxfordba tartott.

 - Winnie, mi van veletek? – kérdezte Jonathan miközben Jared valamit nagyon magyarázott Williamnek. Szerencsére ő hallótávolságon kívül volt.
 - Tőle kérdezd. Fogalmam nincs mi értelme volt hazudnia nekem. De mindegy is. Majd ha akar róla beszélni, akkor kezdeményez, én nem fogok futni utána.   – vontam meg a vállam. Biztos úgy jött le nekik, hogy abszolút nem érdekel a dolog. Jobb is amíg ezt hiszik, és nem látják, hogy mennyire fáj.
 - Miről hazudott? – vonta fel a szemöldökét Vesta.

 - Jaj, hát te nem láttad? Ahogy tegnap végigmérte azt a Nicole-t vagy kicsodát. Szinte levetkőztette a tekintetével. Biztos vagyok benne, hogy volt köztük valami. Este is nagyon fura volt, és rákérdeztem, hogy van e valami, amit el szeretne mondani. Azt mondta, nincs. És itt le is zártuk a témát. – feleltem, mikor már Oxford utcáin sétáltunk és a lakás felé tartottunk.
 - Áh, nem hiszem, hogy Nicole és William jártak. – rázta meg a fejét Jonathan, mire barátnőm buzgón helyeselt.
 - Ha nem is jártak, akkor egy egyéjszakás kaland, vagy mit tudom én. Nem érdekel, hogy mi volt köztük, de legalább ne beszélt volna félre. Én nem törődöm azzal sem, ha rengeteg csaj megfordult már az ágyában, engem nem tud érdekelni. Én szeretem, és nem akarom elveszíteni. De ne csinálja ezt velem, mert beleőrülök.

 Vesta megsimogatta a hátamat, és a beszélgetésünk abba is maradt, mert Jared, William és Hilary társaságában, visszajöttek hozzánk.

 - Akkor, mi most itt elválunk tőletek. Winnie, ez most lehet, hogy fura kérdés lesz, de érzel valamit? – fordult hozzám Jared.
 - Egyelőre semmi különöset, legalábbis a feladatunkkal kapcsolatban biztos nem. – itt William szemébe néztem, csak hogy tudja, hogy más érzések igenis vannak bennem.
 - Rendben van. Akkor ma tarthatnánk egy pihenőnapot, aztán holnap folytathatnánk a keresést. – szólt.
 - Ez nagyon jó ötlet. – helyeseltünk mindannyian, és megbeszéltük, hogy délután bemegyünk Londonba és valami programmal töltjük az estét.

Jared és Hilary elköszöntek tőlünk, és Jared lakása felé indultak. Mi pedig megcéloztuk Vesta lakhelyét. Jó érzéssel töltött el, amikor átléptük a küszöböt. Új élet, egy új helyen. Vagy talán egy régi élet, gondolok itt anyura.

Wiliammel elfoglaltuk az egyik szobát, és nálam most szakadt el a cérna. Egész végig nem szólt hozzám, és már nagyon idegesített.

 - Na jó, idefigyelj. Nem tudom, hogy mi bajod van, és őszintén szólva nem is érdekel. Miért viselkedsz így velem, miért vagy ilyen távolságtartó? Ha nem akarsz már velem lenni, akkor mond meg, én elfogadom. Csak ne csináld ezt és ne legyél ilyen… rideg. – fejeztem be, mert elfogyott a levegőm. Egy szuszra elmondani egy ilyen dolgot, elég megerőltető, bele is szédültem.

Ez egy elég bátor kérés volt tőlem, hogy mondja meg, ha nem akar már tőlem semmit, mert valószínűleg abba belepusztulnék, ha nem lenne mellettem, de ha így meg nem boldog, akkor szabad utat adok neki. Tegyen, amit akar, azon úgysem tud változtatni, hogy én szeretem-e vagy sem.

 - Ne haragudj rám. – sóhajtott, majd hozzám lépett és átkarolta a derekamat.   – Nem akartam fájdalmat okozni, csak egy kicsit össze vagyok zavarodva azt hiszem. És nem, nem azért, mert nem vagyok biztos benne, hogy szeretlek. Nagyon szeretlek, csak most nagy rajtam a nyomás. – hát ez elég hülye duma. Rajtam is ugyan akkora a nyomás, mint rajta, még sincsenek kételyeim.
 - Értem. Akkor ennyi?
 - Azt hiszem, igen. – biztos voltam benne, hogy még mindig titkol valamit. – Nem akarlak elveszíteni.

Nem feleltem, inkább megcsókoltam. Erre mondják azt, hogy többet mond minden szónál? Elég sokat sejtetett, de nem volt olyan, mint pár nappal ezelőtt. Egy mondat járt folyamatosan a fejemben: miért hazudik? Lefeküdt Nicole-al. Ja, ez már két mondat.

 - Volt valami közted és Nicole között? – kérdeztem a fürdő ajtajából visszafordulva, bár tudtam, hogy valószínűleg ezt a rajtunk kívül levő két ember is hallja, de nem érdekelt. Igaz, nem biztos, hogy készpénznek vehetem azt, amit válaszol.
William teljesen megmerevedett és nagy szemekkel nézett rám. Mintha meghatna. Mintha.
 - Nem volt semmi köztem és Nicole között. -–talán felkavarta a kérdésem? Nagyon úgy tűnt, legalábbis a szeméből ezt sikerült kiolvasnom.
 - Oké. -–bólintottam, és bevonultam a fürdőbe.

Nem tudom, hogy elhitte-e, hogy elhittem, amit mondott. Végül is teljesen mindegy. Bizalmatlan vagyok, ez már biztos. Hilary is… még mindig furcsa. Beszélnem kell Vestával és Jonathannal, mielőtt még találkozunk velük.

Felvettem egy farmert és egy könnyű pólót, s kicsit kisminkeltem magam. A hajam vizes volt, így egy kicsit megtöröltem, de hagytam, had csöpögjön a hátamra, nem igazán zavart a dolog. Egyébként is meleg volt.

 - Hé, figyeljetek… - kezdtem, és lehuppantam barátnőm ágyára.
 - Na, mi történt? – kérdezte Jonathan.
 - Ti megbíztok Hilaryben? – csak semmi mellébeszélés, így legalább hamarabb túl vagyunk a dolgon. 
 - Miért kérdezed? – hm, szóval nem.
 - Ti is láthattátok, hogy tegnap, amikor megjelentek a Denevyek, egyáltalán nem foglalkoztak vele és még csak rá se támadtak, meg semmi. Még egy pofont se kapott, vagy ilyesmi. Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy bár verték volna össze, hanem csak, hogy érdekes.
 - Mire gyanakszol? – faggatott barátnőm.
 - Na jó. Szerintem ő dobott fel minket Allen és csapata előtt. – eddig is egyenes embernek tartottam magam, ezek után meg pláne.
 - Hát, ez egy elég kemény vád, hallod. – nézett nagyot Jonathan. – De legalább nem csak mi gondoljuk így. – mosolyodott el.
 - Mi? Szóval, ti is erre tippeltek?
 - Igen, de Jareddel már nem is próbálunk meg beszélni, semmi értelme nem lenne. Az elején még kedvesnek tűnt, meg hát a szüleink is ismerik, úgy gondoltuk, nem tenne ilyet. Aztán William említette, hogy nem szimpatizálsz vele és nem érzed jól magad körülötte, ezért mi is figyelni kezdtük. – avatott be Vesta.
 - Ó, értem. – ez jó, így kevésbé érzem magam paranoiásnak.
 - De Jared előtt ne szólj semmit. Igyekezz kedves lenni vele, aztán majd meglátjuk, mihez kezdünk. – fejezte be William.

Épp mondani akartam, hogy én mindenkivel kedves vagyok, amikor csengettek.

- Kinyitom. – állt fel Jonathan és lesétált a földszintre.
- Szia Jon! – hallottuk meg barátunk mély hangját.
- Hello, Jonathan. – ez már Hilary volt.

 Elfintorodtam, mire Vesta halkan kuncogni kezdett. William is vele nevetett, nem értem, honnan ez a felszabadultság. Vagy csak álca, ki tudja. Odajött hozzám és egy puszit nyomott a homlokomra. Kérdőn pillantottam rá. Tehát elhiszi, hogy elhiszem. Hát téved, nem hiszem. Ez már nekem is bonyolult volt…
Vesta tapintatosan magunkra hagyott minket.

Megfogta a kezeimet, és felhúzott. A homlokom az orráig ért. Nőttem volna?

- Magasabb lettél. – mondta kedvesen.
- Lehet. – vontam meg a vállam.

Két tenyere közé fogta arcomat, és nagyon lágyan megcsókolt. Puha ajkai épp hogy súrolták az enyémeket. Mintha apró pillangók szánkáztak volna végig rajtuk…

Mi történik ilyenkor, hogy ennyire hirtelen elszáll belőlem az iránta érzett düh? Biztos hipnotizál, gondoltam.

- Na, ti turbékoló gerlepár, jöttök? – kiabált fel Jared nevetve.
- Megyünk. – feleltem. Beszaladtam a szobámba az övtáskámért és egy kapucnis pulcsiért. Indulásra készen álltam.

Fogtunk egy buszt, felpattantunk rá majd, lassan de biztosan meg is érkeztünk Londonba. Először is egy éttermet kerestünk, mert a gyomrunk már hangos korgásokkal jelezte, hogy ideje lenne enni valamit.

Végül a Cavaraggio étteremben kötöttünk ki. A nevéből is árulkodik, hogy leginkább olasz specialitásaik vannak. A hely egyszerű volt, de hangulatos. Nagy ablakait piros és sárga függönyökkel díszítették, a székek szintén piros huzattal voltak bevonva. Az asztalokon fehér terítőket helyeztek el.

Helyet foglaltunk, és már jött is a pincér. Megrendeltük az ebédünket, igaz már kettő óra elmúlt, és az estén kezdtünk gondolkodni.

- Ismerek egy jó helyet. – kezdte Vesta. – A Dalston Superstore a Kingsland road-on van. Én személy szerint jól éreztem ott magam.
- Rendben, akkor szerintem menjünk majd oda. – támogattuk az ötletet.

Miután elfogyasztottuk az ebédünket, lófrálni kezdtünk a városban. Rengeteg helyet bejártunk, és jól éreztük magunkat; de persze, Hilary-t egy pillanatra sem tévesztettük szem elől.
William és én is jól elvoltunk; de tudtam, hogy ez csak addig lesz így, amíg a lemez újra meg nem indul, miszerint Nicole és ő közelebbről is megismerték egymást. És épp ezért nem tudtam teljesen elengedni magam. Ám ebből ők semmit nem vettek észre. Hát igen, jól tudtam leplezni az érzelmeimet, de csak ha akartam.

És most valamiért nem akartam. Kellett nekem rá gondolni, és tessék. Az agyam kattogni kezdett, mint egy fogaskerék, és alig akarta abbahagyni. Megint egyedül akartam lenni.

- Hé… - kezdtem.
- Hm? – fordultak felém mindannyian.
- Járok egyet. Találkozunk majd a bár előtt? Mondjuk nyolckor? - érdeklődtem.
- Nem is tudod, merre van. – vetette fel Hilary.
- Van nálam térkép, jól tudok tájékozódni. Vagy majd megkérdezek valakit.
- Ahogy akarod. – mondta Vesta.
- Ne menjek veled? – így William.
- Nem kell. Egyedül szeretnék lenni. Tudod, ez itt London. Szeretek egyedül lenni. – adtam egy puszit az arcára. – Akkor, nyolckor a bár előtt.

Nem vártam meg a válaszukat, sarkon fordultam az ellenkező irányba, és vissza se néztem. Az mp4-met a fülembe dugtam. Box Car Racer-There is. Tökéletes.

Még csak negyed órája mentem, és az eső máris zuhogni kezdett. De nem bántam, fejembe húztam a kapucnit, és úgy sétáltam tovább. A fejemet megannyi gondolat töltötte el, de most már nem csak Nicole-al kapcsolatban. William és a kettőnk kapcsolata is gondolkodóba ejtett. Szeretem én. De mi lesz, ha majd egyszer csak… megunom? Hiszen fiatal vagyok még. Tizennyolc éves, és nem biztos, hogy el akarom majd kötelezni magam. Persze szeretem, és ha egy mód van rá, eszem ágában sincs szakítani vele. De… ő az első fiú az életemben. De vajon az utolsó is?

Hirtelen rám tört a hányinger. Az ebéd számlájára írtam, de tisztában voltam vele, hogy ez az eszmefuttatás a gyomromnak sem tesz jót, a szívemnek meg pláne.

Most meginogtam, vagy mi a fene? Nem akarom elhagyni Williamet… De lehet, hogy azt se akarom, hogy rajta kívül már más fiúval ne is legyen dolgom?

Rápillantottam a karórámra, és meglepődtem, hogy még csak négy óra múlott. Fáradtnak éreztem magam, na meg szétázottnak, amin nem lepődöm meg. Körülnéztem, s épp egy üzlet mellett haladtam el, amin ott díszelgett a felirat: The Premises. A következő dolog, amit észrevettem az volt, hogy az utcatábla a Kingsland Road-t mutatta egyenesen tovább, ahol pedig a Dalston Superstore található. Akkor legalább helyben vagyok. Bár igaz, ami előtt csatlakozom hozzájuk, egy átöltözést is bele kellene kalkulálni. Nem lenne jó dolog egész este csurom vizesen egyhelyben ülni. Főleg, hogy még a zoknimat is vizesnek éreztem. Nem akarok tüdőgyulladást kapni.

Ezért hát nyitottam is az ajtót, és bevackoltam magam az egyik asztalhoz, ami a sarokban állt. Jött is a pincérnő. A szokásos egyenruhát viselte, vagyis fekete nadrág és fehér ing. Kedvesen megkérdezte mit hozhat, én pedig kértem egy bögre gyümölcsös teát.

Jó lett volna, ha itt van nálam a laptopom, de sajnos nem volt, így a zenével igyekeztem elcsitítani a hangokat a fejemben. Nehezen ment, de amire a pincérnő visszatért a teámmal, már majdnem teljesen csendben voltak.

Csak bámultam ki az ablakon, és üresnek éreztem magam. Nem igazán értettem miért, nem szokott ez előfordulni velem. A láda… mi van, ha tényleg nem létezik? Vagy ha nincs benne semmi? Mi értelme van ennek az egésznek?
Ma tényleg nagyon labilis a lelkiállapotom. Mindenkinek az lett volna a legjobb, ha egy táblát cipelek a nyakamban, amire az van írva, hogy ne közelíts! Vagy ha egy piros villogó lett volna a fejem tetején… azzal is meglehetne oldani a dolgot.

Sóhajtottam egyet és bámultam tovább. Aztán hirtelen megakadt valakin a szemem. Ahogy besétál a kávézóba és leveszi a fejéről a kapucnit, amit nem értettem miért visel, hisz’ már nem esett. Szőkésbarna haja félhosszú volt, tehát a zselével semmire nem ment volna. A szeme zöld, arcvonásai kemények.

Bizonyára észrevette, hogy bámulom, mert felém fordult. Zavaromban gyorsan elkaptam a fejem. Megittam a maradék teámat, és a pénztárhoz sétáltam, hogy kifizessem azt. Ebben csak egy volt a bökkenő; el kellett vonulnom a szőkeség előtt, amihez cseppet sem fűlött a fogam. Nem nyújthattam a legszebb látványt, az ázott tornacipőmmel, nadrágommal, s a fejemről már ne is beszéljünk. Viszont nem értettem, miért foglalkoztat ennyire, hogy milyen benyomást teszek rá. Nekem ott volt William. Nem kellett volna mással foglalkoznom.

Mindegy is.  A srác addigra már leült az egyik asztalhoz, de magamon éreztem a tekintetét. Gyorsan fizettem és kiviharoztam a levegőre. Öt óra múlt, busz pedig fogalmam nincs, hogy mikor megy. Először is tettem egy kitérőt az esti programul szolgáló szórakozóhely felé, hogy szemügyre vegyem.

Tetszetős volt, már ami a külsejét illeti. A többit majd pár óra múlva meglátom. Aztán a legközelebbi buszmegállónál kötöttem ki, és a menetrend szerint hat órakor indul egy busz Oxfordba, visszafelé háromnegyed hétkor. Hú de jó, akkor majd sietnem kell, mert ha kések, bizonyára aggódni fognak és leharapják a fejem.

Hogy őszinte legyek semmi kedvem nem volt ehhez az estéhez, de mit tehettem volna. Ami azt illeti, jobb lett volna tovább kutatni a becses tárgy iránt, de egyedül nem lenne értelme. És valljuk be, esély sem a sikerre.

Az idő gyorsan telt, túlságosan is sikerült lefoglalnom magam. Negyed hétkor léptem be a lakásba, még szerencse, hogy Vesta gondoskodott róla, hogy mindegyünknek legyen hozzá kulcsa.

Gyorsan felrohantam a lépcsőn, és kikészítettem egy szoknyát és egy szürke felsőt. Majd lezuhanyoztam, és negyed óra alatt sikeresen el is készültem. A Nike cipőmet választottam, és elindultam a buszmegálló felé. Az utat futólépésben tettem meg, s így is épp, hogy elértem a háromnegyed hetes járatot.

Nem sokkal később már a Dalston előtt támasztottam a falat és vártam, hogy a többiek is megérkezzenek. Tíz perc után úgy gondoltam, hogy elég volt az ácsorgásból; bementem és elakadt a lélegzetem.

A hely hatalmas volt, tele székekkel és asztalokkal. Az ajtóval szemben egy hosszú bárpult húzódott, ebből a szögből nem is láttam a végét, viszont a sarkában a DJ pult kivehető volt.
 Két szintes volt a helyiség, és ameddig a szem ellátott, minden falat különböző fotók borítottak. Színesek és fekete-fehérek egyaránt.
Felmentem az emeletre, hogy azt is szemügyre vegyem. Ez is ugyan olyan nagy volt, és a DJ-nek itt is ki volt alakítva a helye. Valamint hátul egy televízió volt található, ami retro feelinget adott a helynek.

Visszamentem a földszintre, és ahogy leértem a lépcsőről a többiek léptek be. Integettem nekik, és együtt mentünk vissza az emeletre, s foglaltunk el egy asztalt. William és Jared a bárpulthoz mentek, mi pedig leadtuk nekik a rendelésünket. S kezdetét vette az este. Már most úgy éreztem, hogy soha nem lesz vége.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

puffancska^^ 2009.07.06. 22:53:29

nagyon jóóóóó, tökre tetszett:D végre egy kis szívbéli válság xD most bocs hogy ezt mondom, de már vártam, mikor lesz:D puszika

Válasz erre 

Fairy Tale 2009.07.07. 10:52:04

tudom,hogy vártad :D még majd lehet lesz mááás is :D
örülök hogy tetszett :D puszka

Válasz erre 

Kismógesz 2009.07.11. 19:51:17

Ez télleg tök jóó lett :D:D és egyetértek a Zsuzsival... télleg hiányzott már egy kis válság :P túl tökéletesnek tűnt már a kapcsolatuk... xD nade ki fog ugye derülni h mi volt azzal a Nicole-lal? siess a következő fejezettel :D

Válasz erre 

Fairy Tale 2009.07.11. 20:06:22

Örülök, hogy tetszett. Már rajta vagyok a témán, írtam is már, 5 oldalt, most kezdtem a hatodikat, de most filmet fogok nézni sooo lehet, hogy csak holnap lesz fent :P De igyekszem :D
És köszi ;)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: