A part gyönyörűbb volt, mint eddig bármikor. Ha jó erősen ráfókuszált az ember, akkor látni lehetett a távolban, hogy a nyugati és északi partokat sziklák borítják. Ezen a területen viszont csak elvétve akadt egy-egy. Itt inkább a sűrű növényzet volt jellemző. Bár, az sem kizárt, hogy a jelenléte miatt tartottam még csodálatosabbnak…

Szóval szerinted merre kéne mennünk?- kérdezte Tom, és hallottam a hangján, hogy teljesen felcsigázta a dolog.

- Hát nem tudom. Talán arra egyenes…- mutattam a fák közé.
-Rendben, akkor induljunk!- kacsintott rám kísérőm.
Tényleg nagyon bepörgött. Arra mentünk amerre a kastélyt sejtettem. Igaz, féltem, hogy mi van ha megint ott lesznek. Nem volt valami jó előérzetem ezzel a délutánnal kapcsolatban, de muszáj megtudnom mi ez az egész. Egyszer a kíváncsiságom okozza a vesztemet. Mint anyunak…

Hárman voltak. Ott álltak a kastély előtt és úgy tűnt, beszélgetnek. Ez nem lehet igaz! Ilyen nincs! Ha minden álmom így vált volna valóra, már nem itt tartanék. A két férfi közül az egyik idegesnek tűnt, és mintha mérges lett volna a lányra.

Ez is csak egy olyan szokásos nap volt. Szokásosan unalmas. Reggel már korán felébredtem, nem aludtam valami jól. Egész éjjel zuhogott az eső és a cseppek hatalmas robajjal csapódtak a tetőre. Mintha kitört volna a III. világháború.